9 érdekes tény, ami bebizonyítja, hogy átláthatatlan világban élünk.

Az ember akarva-akaratlanul is belefutnak olyan érdekes információba az interneten, mely fölött perceken, sőt órákon át tudnak gondolkodni, hogy ez vajon minek köszönhető. Ilyen például, a méhek által előállított különleges méz, mely hallucinációt okoz, vagy a kacsacsőrű emlősök kinézete. Ma ilyen és ehhez hasonló tényeket hoztunk el nektek a nagyvilágból, melyek bemutatják, hogy teljesen átláthatatlan Földön élünk.

Új-Fundland területén jéghegyeket gyűjtenek, hogy italokat készíthessenek belőle.

Ezen a területen akár 10.000 éves jéghegyek is találhatók, ami mind turisztikai látványosságként, mind szeszes ital gyanánt is megállta a helyét. Az Iceberg nevű ital ezeknek a jéghegyeknek köszönhetően elképesztően tiszta. Statisztikai adatok alapján egy évben egy jéghegyet használnak fel az emberek erre a célra.

A keblekbe helyezett szilikon meg tud állítani egy golyót.

Legalábbis erre a tényre 2006-ban jöttek rá, mikor egy amerikai származású nő, Lydia Carranza egy merénylet áldozatává vált. Az idomaiba ültetett sóoldatos implantátum megakadályozta, hogy bármi baja essen. A kutatók persze utánajártak az esetnek és rájöttek, hogy a szilikon 31\%-kal a sóoldat 20\%-kal képes csökkenteni egy golyó sebességét.

Íme egy Boeing 787 repülő fedélzete, mely teljesen üres.

Az egyik legbiztonságosabbnak és legmodernebb repülőnek tartják, ugyanis képes utánozni, mind a naplemente, mind az éjszakai égbolt kinézetét. Mivel különleges üvegeket használtak hozzá, ezért az ablakon kinézve nem vakítja el a szemünket a nap. Érdekesség, hogy a gép testét gyakorlatilag törhetetlen fémből építették.

A Mount Everesten rengeteg emberi végtermék van.

Sajnálatos módon a Mount Everesten nincsenek nyilvános WC-k, még annak ellenére sem, hogy az embereke rendszeresen próbálják meghódítani a csúcsot. Így hát, ha az emberre rájön a nagydolog, akkor azt kénytelenek a hegyen elvégezni. Ez már csak azért nagy gond, mert a fagypont alatti hőmérséklet miatt a bélsár nem képes lebomlani, így a hegymászók nem biztos, hogy tiszta és iható vizet tudnak csinálni az ott lévő hóból és jégből.

Vannak olyan mézfajok a világon, melyek hallucinációt idézhetnek elő.

Az egyik ilyen veszélyes méz a Nepálban fellelhető „vörös méz”. Ez amiatt van, mert a méhek olyan toxikus anyaggal telített virágok porait is összegyűjtik, melyek hallucinációt idézhetnek elő annál az embernél, aki megkóstolja. A nepáliak ezzel mit sem törődve, előszeretettel fogyasztják fájdalom, valamint köhögéscsillapítás gyanánt. 30 ezer forintot is elkérhetnek 100 gramm vörös mézért.

Kate Winslet a WC-ben tartja az Oscar-díját.

A színésznő még a „A felolvasó” című filmjéért kapott Oscard-díjat, amit a WC-jében tárol, ugyanis elmondása alapján ez a lakás egyetlen olyan pontja, ahol a vendégei, de még ő maga is a legtöbbször láthatják az arany szobrot.

A Harry Potter filmek Hedvig nevezetű baglyát az árva és elhagyatott gyermekek védőszentje inspirálta.

Egy bizonyos Sziléziai Szent Hedvig, kolostort alapított Bajorországban, miután hét gyermekét és férjét is elvesztette. Azzal a céllal hozta létre ezt a helyet, hogy az árván maradt gyermekeket segítse. Nemes tettét követően ő lett az árva gyermekek védőszentje. A Harry Potter könyvek írónőjét, ez inspirálta arra, hogy Hedvignek nevezze el az árva kis Harry baglyát.

Bizonyos élelmiszerek és termékek árai csökkentek a globális felmelegedés miatt.

A globális felmelegedés miatt rengeteg aggasztó dolog történik a világon, ám egyetlen pozitívumot tudnánk hozzá társítani. Az Északi-tengeren olyan hajózási útvonalak nyíltak meg, melyek eddig használhatatlanok voltak a gleccserek miatt, de a nagymértékű olvadás lehetővé tette ezek használatát. Emiatt több országban is csökkentek bizonyos termékek és élelmiszerek árai.

A tudósok azt gondolták, hogy valaki meg akarja őket viccelni, mikor először meglátták a kacsacsőrű emlősöket.

Amikor a tudósok megláttak egy elhunyt kacsacsőrű emlőst, azt gondolták, hogy ez csak valami vicc lehet. Azért lepődtek meg, mert ennek az állatfajnak vidra teste, hód farka, és kacsa csőre van, ezen kívül még mérgező is. Viszont, amikor 100 évvel később megpillantottak egy élő példányt, akkor kénytelenek voltak beletörődni abba, hogy valóban léteznek.

Te mit gondolsz ezekről a tényekről?

betöltés...