6 menő nő, akik meghódították az internetet

A 21. században a nőknek több lehetőségük van arra, hogy eldöntsék, mivel foglalkozzanak, mit tegyenek és teljesítenek. Azonban még mindig vannak olyan munkák és intézmények, ahol egy kicsit úttörő szerepet játszhatnak, és a listán szereplő nők sokat tettek ezek számának csökkentése érdekében.

Az első nő, aki szoptatott a parlamentben való szavazás során

Egy ausztrál szenátor, Larissa Waters, múlt héten felrobbantotta az internetet, amikor kislányát szoptatta, miközben egy törvényről szavazott. Ízlésesen és bájosan jelent meg a teremben férje és a szenátus támogatásával. Meg kell említenünk, hogy a parlamentben lévő nők mindig is jogosultak voltak erre, de Mrs. Waters emlékeztet arra, hogy nagy különbség az ha egyszerűen csak jogod van megtenni valamit, mintha meg is teszed a valóságban.

Larissa Waters egy emberi jogi aktivista, és fogadni mernénk, hogy a kislányát is megfelelő értékrend szerint neveli, mivel ő is már egészen fiatal kora óta próbálja jobbá tenni a dolgokat.

Az első anya az űrben

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Astronaut Anna Fisher joined NASA in 1978 and became the first mother to fly in space when she launched on her space shuttle mission

SPACE WEATHER TRANSMISSIONS (@spaceweathertransmissions) által megosztott bejegyzés,

Egy kis lépés az űripar számára – egy óriási ugrás a nők számára! Anna Lee Fisher nemcsak az első nő, hanem az első anya is volt az űrben.

Nem csak képzett kémikus, orvos és anya – hanem NASA űrhajós is, és részt vett a 3 nagyobb űrprogramban – a Space Shuttle, a Nemzetközi Űrállomás és az Orion projektben.

16 év éhségsztrájk az igazságszolgáltatásért

Gondoltál már arra, hogy éhségsztrájkot tarts egy nagy ügyért? 2016-ban Irom Sharmila, más néven “Vas Lady” vagy “Mengoubi” 16 éves éhségsztrájkot tartott.

Megtagadták a választójogát és tiltakozott az 1958-ban bevezetett törvény ellen. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet ’lelkiismereti fogollyá’ nyilvánította.

Irom annyi nőt ihletett meg a világ minden tájáról, hogy a 2014-es nemzetközi nőnapon a “Top Woman Icon of India” címet kapta.

Kuba-Florida átúszás 64 évesen

A bátorság és a kitartás két szó, amelyek feltétlenül alkalmazhatók Diana Nyadra. Mindenkit megdöbbenett, amikor 64 éves korában nemcsak az első nő volt, hanem az első olyan személy is, aki cápa ketrec nélkül Kubától Floridáig (180 km) úszott.

Nem ez volt az első próbálkozása (ez volt az ötödik), de 2013-ban teljesítette ezt a célt, így mostmár ez az eredménytó is az ő nevéhez fűződik, amellett, hogy egyszer 13. volt az amerikai női squash játékos rangsorában, író, újságíró és motivációs előadó is.

Egy 122 éves ikon

A világ egyik legidősebb embere, Jeanne Calment nemcsak az éveinek száma miatt vált ismertté, hanem a közösségi médiában való jelenlétének köszönhetően is! Az egész világon idézték. Itt van néhány gyöngyszem ennek a kedves hölgynek a bölcsességeiből, amikkel már talán találkoztál:

“Csak egy ráncom van, és most is azon ülök.”

“Az ész nem szépíti meg a lányokat.”

“Mindennek örültem. Tisztán, erkölcsösen és megbánás nélkül cselekedtem. Nagyon szerencsés vagyok.”

Myiam Bialik

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

{ @bigbanggeek_ } Kunal and Miyam at the PCAs 🙂 #kunalnayyar #miyambialik #tbbt #pca

2 . 6 . 14 ♡ shamy k i s s (@jfcitsjimparsons) által megosztott bejegyzés,

Mayim Bialik gyereksztár volt, címszerepet játszott az NBC népszerű Blossom című szituációs komédiájában – majd később, Ph.D.-t szerzett, férjhez ment, elvált és 2 gyermeke van.

Nem akart visszatérni színésznői szakmájához, de az életnek más tervei voltak – egy időben igazán szüksége volt egészségbiztosításra, és akkoriban már teljes munkaidős tanár volt, a férje pedig mesterképzésen vett részt. Szóval úgy gondolta, hogy elvállal néhány fellépést – és részt vett a népszerű Agymenők című sorozatban.

De számára nincsenek határok! Számos könyv fűződik a nevéhez, és ami a legfontosabb: a kapcsolat, amelyet az online közönségével tart a YouTube-csatornáján keresztül, őszinte, tisztességes és igazságos.

Melyik történet érintett meg a legjobban? Mindenképpen oszd meg velünk hozzászólásban!

betöltés...