Ennek a kismamának a fotója felrobbantotta a netet! Megható vallomás…

Tíz­ez­rek oszt­ják meg a fény­ké­pet, óri­ási port ka­vart né­hány nap alatt a meg­in­dító poszt – amit a férj ra­kott ki a Fa­ce­bookra….

A közösségi oldalakon nem ritkán óriási port kavar egy-egy édesanya vallomása. Most viszont egy férj, Tony Emms volt az, aki lefotózta párját, amint gyermekével alszik, és egy igazán megható vallomást írt a kép mellé.

“Néha nem adtam a szavára, amikor fáradtan hazaértem a munkából, ő pedig azt mondta, fáradt. Hiszen úgy gondoltam, én voltam az, aki egész nap a munkahelyen dolgozott. De rájöttem, milyen csodálatos nő is az én feleségem. Amíg én távol vagyok, ő vajon csak ül a tévé előtt és lazul a gyerekkel? Hát nem! Amikor én felkelek reggel, akkor ő is felkel velem, belekezd a mozgalmas napjába: megeteti a kisfiunkat, pedig ő még éhes, és nem is evett, kicseréli a gusztustalan pelenkát, újra és újra játszik a kicsivel, amíg a baba el nem alszik.

Rendet rak, pakol, takarít, aztán ebédet ad a fiunknak, bár ő még mindig nem evett egy falatot sem, összeszedi a mindenhol heverő gyerekjátékokat, bár a kicsi mellett rendet rakni és takarítani néha olyan, mint az ablakon kidobott idő. És amikor te a munkából fáradtan hazajössz, könnyű azt gondolni, hogy a párod nem csinált semmit egész nap. De a lelked mélyén tudnod kell, hogy ez nem igaz. A belét is kidolgozta ma is, hogy boldog és egészséges legyen a gyereketek.

Tiszteld a gyermeked anyukáját! Ő egy különleges ember, aki mindent feladott, hogy a baba mellett legyen. Szívemből szeretem ezt a két embert, aki a képen van, és most hagyom is őket, hogy pihenhessenek, mert megérdemlik.”

betöltés...