Hiába tódulnak a vendégek, Gáspár Bea bukik az éttermén! Ezért

Nem egyszerű az élet.

Tizenhat ezer forintos áron 48 vendég vett hozzá belépőt, mégsem nagy üzlet Bea asszony borvacsorája.

Ötfogásos vacsora, bor- és űdítőfogyasztás is benne van Gáspár Bea borvacsorájában, ahová közel ötvenen belépőt is váltottak elővételben. Győzike feleségének első vállalkozása mégsem ígérkezik nagy üzletnek. 

“Ez az első vállalkozásom, és alig várom, hogy beinduljon. Tudom, ráfizetek az első vacsorára, de ez legyen a legnagyobb problémám. Már 50 ezer forint adóelőleget is befizettem, valamint legalább 100 ezer lesz a benzinköltségem, annyiszor kell emiatt Salgótarjánból Pestre jönnöm. A férjem és a két lányom is ingyen dolgozik majd, mert csak két felszolgálót tudok fizetni.” – mondta a Blikknek Bea asszony.

A lap kiszámolta, több mint 760 ezer forint lesz Bea estjének bruttó bevétele, a kiadások azonban így is jelentősek.

“Ebből 300 ezret számolok az alapanyagokra, amiben még nincs benne az üdítő, és azt sem tudom, hány kiló lesz majd a 60 kacsacomb, mert a meghívott médiások miatt 60 adagot főzök, nem 48-at. A Király utcában látványkonyhát bérelni sem olcsó mulatság, de legalább a borral szerencsém volt. Kiváló minőséget kapok kedvező áron” – tette hozzá Bea, akinek támogatója nem akadt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szép jó reggelt! Köztudott, hogy nagyon szeretek sütni-főzni, de én általában egyedül főzök. Mostantól viszont sülve-főve együtt főzök az új barátommal a Delimano Stone Legend CopperLUX szettel! 😉Mivel állandóan a kilóimmal harcolok fontos, hogy minimális zsiradék is elég az ételek elkészítéséhez. Valamint,Bármilyen tűzhelyre rá tudom tenni és még a sütőbe is berakhatom, ha épp olyan az étel. Tegnap este vacsorára zsiradék mentesen camembert sajtot és almát sütöttem, ami nem is igényel külön receptet. Ha most megrendelitek ezeket a szuper edényeket a C40BEA kuponkódomat használva 40\% kedvezményt kaptok! Az akció 2018.07.08-a éjfélig tart. http:/links.delimano.hu/c/19503132 #reklam #delimano #stonelegend #copperLUX #sülvefővemindennap #mutimiteszel #beakonyhaja #yippi És te kivel főzöl együtt @doboagi ?

gasparbea (@gasparbea) által megosztott bejegyzés,

Egy szakértő szerint egy ilyen hely bérleti díja akár félmillió is lehet egy napra. Azaz a bevétele feltehetően a költségeit sem fedezi, pedig Győzike apukája tyúkkal tepertővel és kolbásszal is kisegíti őt.

betöltés...