10-ből 1 ember szúrja ki a képen az időutazót – Neked sikerül?

Milyen szép fotó!

Nemrégiben egy 1943-as fotó került fel az internetre: a képen strandon fürdőző emberek vannak, akik kihasználják a szeptemberi forróságot. Nem túl izgalmas, ugye? A szemfüles internetezők azonban mégis kiszúrtak valamit, amitől érdekessé vált az egész, a képen ugyanis – szerintük – egy időutazó is van.

Férfi telefonnal

A kép közepén ugyanis egy férfi áll, pontosan olyan pózban, mintha épp a telefonját csekkolná. Nem is kellett több ehhez, hogy felrobbanjon a Twitter, a képet elözönlötték a kommentek.

“Jó kép. Egyértelmű, hogy a férfi középen egy időutazó turista, aki épp a telefonját nézegeti” – írta az egyik hozzászóló, mások szerint pedig végre itt a bizonyíték arra, hogy időutazás ténylegesen létezik.

Időutazás a képeken

Nem ez az első, hogy a telefonja buktat le egy időutazót. Korábban egy 1928-as Charlie Chaplin-filmben szúrtak ki egy mobillal mászkáló nőt, de még Tim Cook, az Apple vezérigazgatója is bevallotta, hogy látott már iPhone-t egy 350 évvel ezelőtt készült festményen is.

Természetesen eddig mindegyikről kiderült, hogy kamu, ahogy a fenti képen is valószínűbb, hogy telefonozás helyett cigit teker a férfi.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

From The Pilgrim, 1923 ❤️ ~ #charliechaplin#charleschaplin#charlesspencerchaplin#chaplin#silentmovie#oldmovies#oldhollywood#oldhollywoodactor#blackandwhitephotography

✨Charlie Chaplin✨ (@_charleschaplin_) által megosztott bejegyzés,

betöltés...