Szörnyű! Napokra étlen-szomjan maradt egy 15 hónapos baba, mert meghalt a nagymamája

A gyerek minimum három napot töltött teljesen egyedül, súlyos kiszáradással szállították kórházba.

A kislányra az édesanyjának az egyik barátja, Anthony Waldo talált rá. A férfit a gyermek szeptember óta börtönben lévő anyja, Tracy kérte meg, hogy nézzen rá a gyerekre és a nagymamára, mivel napok óta nem hallott felőlük.

A nő 10napja beszélt utoljára az anyjával, így a gyanú szerint az idős asszony a telefonbeszélgetés után, fürdés közben lett rosszul és halt meg. A rendőrök a holttestet a fürdőszobában találták meg. A 15 hónapos gyermek a földszinti nappaliba felállított kiságyban feküdt a nagymama hét kutyájának társaságában.

A gyerekre szörnyű állapotban találtak rá, az átázott pelenkája miatt vizeletszagot árasztott, ráadásul szinte alig volt magánál. Annyira ki volt száradva, hogy sírni sem tudott már. Azt, hogy a 15 hónapos Brier Rose Ineichen hány napot tölthetett teljesen magára hagyva, étlen-szomjan, egyelőre senki sem tudja. A mentők a kislányt súlyos kiszáradással vitték kórházba, ahol megkezdték kezelését.

betöltés...