Egy Facebook bejegyzés miatt mindenüket elveszítették! Ne hagyd, hogy veled is megtörténjen

A közösségi hálón leginkább életünk boldog pillanatit osztjuk meg, hírt adunk a velünk történt jó dolgokról. Azonban az öröm percek alatt elillanhat, és elveszíthetjük mindazt, ami a legfontosabb volt számunkra. Egy mit sem sejtő család, pontosan így járt: egy végzetes Facebook-poszt miatt mindenüket elveszítették.

Saját hibájuknak köszönhetően, egy fiatal, brit házaspár, Mark Higgins és Becky Szenk nemrég minden vagyonát elveszítette. Ebből a leckéből egy életre megtanulták, hogy többé soha ne higgyenek az internet mindent behálózó hatalmának.

A történet annyira hétköznapi, hogy szinte bárkivel megtörténhetett volna. Hiszen mindannyian szoktunk álmodozni, nap, mint nap szeretnénk több fizetést, jobb munkahelyet, saját házat, kocsit. Az interneten pedig számos”lehetőség” kínálkozik vágyaink beteljesítésére. Reklámok, nyereményjátékok, jobb állások sorakoznak, és elérésük érdekében mit sem kell tenni, mint kattintani egyet.

Interneten manapság minden elérhető, megnyerhető, megvásárolható és elintézhető. Azonban mielőtt bármit is végrehajtanánk a világhálón, legyünk nagyon óvatosak. Ez a fiatal pár közelebb szeretett volna költözni a 13 km-re található munkahelyéhez, a saját maguk nyitotta pubhoz. Úgy tűnt, életük legszebb szakaszához értek, hiszen végre azt a munkát végezhetik, amit mindig szerettek volna. Minden szépen alakult, hiszen az új lakásuk pont a pub felett lett volna, és már csak annyi dolguk volt, hogy költözzenek. Becky a Facebookon keresett egy költöztető céget, aki majd elszállítja a bútoraikat. Nem sokkal később egy férfi, bizonyos Lee Green, költöztetőcég tulajdonos jelentkezett. A pár utána nézett a cégnek, és bár kissé hiányos információkat talált róluk, mégis elfogadták Lee Green ajánlatát.

Becky felvette a kapcsolatot a céggel, és már küldték is a két költöztetőt, és a szállító furgont.

“Úgy tűnt nagyon profi a két férfi, hiszen alig telt el fél óra, és már mindent csomagot bepakoltak a kocsiba. Udvariasak voltak és kedvesek, nem morgolódtak, mint általában a többi szakember. Örültem, hogy ilyen jó céget találtam” – mondta Becky.

Azonban az igazi meglepetés akkor érte a családot, amikor a két férfi beült a kocsiba, és nagy sebességgel elhajtott. A család is elindult a pub felé, hogy ott várja az autót, azonban a költöztetők soha nem érkeztek meg. Amikor rájöttek, hogy mi történt, az őrület határán álltak. Mindenüket ellopták, a ruhákat, bútorokat, személyes papírokat, fényképeket, egyszóval az egész életük odaveszett. Amikor kissé magukhoz tértek, próbálták elérni a céget, de persze teljesen nyomuk veszett, nem válaszoltak sem telefonon, sem Facebookon, soha nem is léteztek, a cég nem volt bejegyezve.

A történet szereplője sajnos bármelyikünk lehetett volna, és a fiatal pár pedig pont ezért vállalta a nyilvánosságot. Legyünk nagyon óvatosak, soha ne bízzunk száz százalékig az internet nyújtotta lehetőségekbe.

betöltés...