Egy mondat, amivel megmentheted a házasságod!

Richard Paul Evans, amerikai író-pszichológus egy mondattal mentette meg a házasságát.

ezdjük az elején. Richard lányával beszélgetett nemrégiben a családról, a kapcsolatokról. Ekkor mesélte neki Jenna az alábbiakat: “Amikor kisgyermek voltam, mindig attól féltem, hogy elváltok. Amikor betöltöttem a 12. életévemet, már inkább erre vágytam. Jobbnak éreztem volna, mint a folyamatos kiabálást.”

Richard ezt meséli:

“Kerivel, a feleségemmel éveken át veszekedtünk. Néha elgondolkodtam azon, hogy hogyan is házasodtunk össze, pedig nagyon ellentétes a személyiségünk. Minél tovább éltünk együtt, annál nehezebben ment az együttélés. A gazdagság és a hírnév nem segített ebben, sőt! Egyre nehezebb volt. Minél többet veszekedtünk, annál inkább eltávolodtunk egymástól és a szívünk megkeményedett. Azt hittük, hogy a béke már sosem költözik vissza az otthonunkba.

Épp egy turnén voltam, amikor Kerivel ismét hatalmasat veszekedtünk telefonon. Teljesen tehetetlennek, magányosnak és tompának éreztem magam.

Ekkor Istenhez fordultam. Csak álltam a zuhany alatt és kérdések kavarogtak bennem. Volt, hogy ordítottam a tehetetlenségtől, de volt, hogy magamba roskadtam. A szívem mélyén tudtam, hogy Keri, a feleségem jó ember. Úgy gondoltam, hogy én is jó ember vagyok. És bár a válás gondolta elborzasztott, az együttélés már elviselhetetlenül fájdalmas volt. Miért vettem el ezt a nőt, aki ennyire nem illik hozzám? Miért nem akar megváltozni?

A végén a földre rogytam és zokogtam. Ha ő nem változik, akkor majd én! Másnap, mikor hazaértem, a feleségem hidegen fogadott. Éjjel együtt feküdtünk a hitvesi ágyban. Egymáshoz oly közel és mégis fényévekre. És akkor megértettem, hogy mit kell tennem!

Másnap reggel, még az ágyban fekve, megkérdeztem Kerivel:

– Hogyan tehetem jobbá a napodat? – Keri dühösen nézett rám.

-Mi??

– Hogyan érhetem el, hogy jobb legyen a napod?

– Sehogy! – csattant fel – miért kérdezed?

– Azért, mert komolyan tudni szeretném, hogy mivel tehetem jobbá a napod?

Cinikusan rámnézett: Tényleg csinálni akarsz valamit? Akkor mosogass el!

A feleségem teljesen feldühödött. Én nyugodtan azt mondtam: Jó! – elmosogattam.

Másnap megint megkérdeztem: Mivel tehetem jobbá a napod?

A válasza egyszerű, de határozott volt: Takarítsd ki a garázst!

Vettem egy nagy levegőt, és ahelyett, hogy felemeltem volna a hangom (ahogy a feleségem számított rá), annyit mondtam: Jó. Felálltam és a következő két órában kitakarítottam és elpakoltam a garázsban. Keri nem tudta, mit gondoljon. Aztán másnap reggel megint feltettem a kérdést:

– Mivel tehetem jobbá  napod?

– Semmivel! – válaszolta Keri. Nem tehetsz semmit és hagyd ezt abba!

Azt feleltem: – Nem lehet, mert megfogadtam: minden nap megkérdezem, mivel tehetem jobbá a napod?

– Miért csinálod ezt?

– Mert drága vagy nekem! És a házasságunk is drága nekem.

Aztán másnap is megkérdeztem. És másnap is, és azután is. Majd a második hét közepén csoda történt. A kérdésemre Keri szeme megtelt könnyel és sírni kezdett. ekkor a feleségem ezt mondta: Kérlek, ne tedd fel többé ezt a kérdést nekem. Nem veled van baj, hanem velem. Tudom, hogy nehéz velem. nem értem, miért maradtál még mindig velem?

Gyengéden felemeltem az állát és a szemébe néztem.

– Mert szeretlek – mondtam. – Hogyan tehetem jobbá  a napod?

– Nekem kellene ezt kérdeznem tőled! – mondta.

– Kellene, de nem most. Most én akarok változni. Tudnod kell, hogy milyen sokat jelentesz nekem!

– Kérlek bocsáss meg, amiért így viselkedtem veled!

– Szeretlek.

– Én is szeretlek! – mondta.

– Hogyan tehetem jobbá  a napod?

Keri gyengéden nézett rám: – Lehetne, hogy együtt töltsünk egy kis időt? Csak te  meg én.

– Nagyon szeretném! Ezután még egy hónapig minden nap megkérdeztem. És a kapcsolatunk megváltozott. Ezután már a feleségem kezdte kérdezni tőlem: – Mit szeretnél, mit tegyek? Hogyan lehetnék jobb feleséged?

A köztünk lévő fal leomlott. Egyre többet beszélgettünk, mindent megbeszéltünk egymással. Soha többé nem veszekedtünk. Ez idő alatt megértettem, hogy a mi történetünk illusztrálja a házasság legfontosabb leckéjét. A kérdést: HOGYAN TEHETEM JOBBÁ A NAPOD? minden kapcsolatban mindig fel kellene tenni. Bár a szerelmes regények arról szólnak, hogy “boldogan éltek, míg meg nem haltak”… De az igazi munka csak ezután kezdődik.

Valójában az életben a szeretet nemcsak abból áll, hogy jót akarunk a másiknak. Az igazi szeretet, nemcsak az, hogy a másik ember másolatai legyünk. A legfontosabb: fejleszteni magunkat, gyakorolni a szeretetet, a türelmet és a gondoskodást.

Nem akarom azt mondani, hogy a mi tapasztalatunk Kerivel minden párnál működik. De azt igen, hogy a válás határán minden párnak érdemes megpróbálnia. Én végtelenül hálás vagyok ezért a kérdésért, mely megmentette a házasságomat, a családomat. Hálás vagyok, hogy reggel ezt kérdezhetjük egymástól:

Hogyan tehetem jobbá a napodat?

betöltés...