A lány álmatlanság, fáradtság és szédülés miatt járt évekig orvoshoz. 12 év után derült ki, mi baja, sokkot kapott

A lány 16 éves korától tapasztalt magán bizarr tüneteket, és legalább 30 orvosnál járt az eltelt évek során, de állapota egyre rosszabbodott.

Vanessa Boyd szédülésre, görcsökre, heves szívdobogásra, zsibbadásra, fáradtságra, álmatlanságra, homályos látásra és vérző fülre is panaszkodott az eltelt évek során. Az orvosok először depressziót, majd generalizált szorongásos zavart „állapítottak” meg nála, és antidepresszásokkal kezelték.

12 évi hiába való szenvedés, félrekezelés, és gyógyszerek okozta mellékhatások után az időközben nővé érett Vanessa privát tesztet kért a kullancs által terjesztett betegségekre még tavaly júliusban.

A teszt eredménye és a további vizsgálatok után szeptemberre kiderült, hogy késői stádiumú Lyme-kórban szenved, mely már elterjedt az egész testében.

Az orvosok megpróbálták most már a tényleges betegségét kezelni, de jártak sikerrel, azt mondták, sajnos, ebben a késői stádumában már nincs rá gyógymód.

Vanessa most Amerikába készül, ahol 60 ezer fontért 9 hónapos egyéni kezelést kap majd, ami után az orvosok  és az ő – reményei szerint sikerül elpusztítani egész testében a baktériumokat. A kezeléshez azonban el kell adniuk a házukat, iszonyatos csapdába kerültek.

Azért osztotta meg történetét a Daily Maillel, hogy segíthessen azokon, akik hasonló tünetekkel küzdenek, de egészségügyi problémáikra nincs magyarázat. Hátha náluk még időben elcsíphető a Lyme-kór, mielőtt még átterjedne az egész testre.

betöltés...