Öltözködési bakik, amiket mindannyian elkövetünk, pedig nem kellene

Mindannyiunkkal előfordul, hogy néha “belebakizunk” az öltözködésbe, ráadásul sokszor észre sem vesszük. Pedig néhány nagyon apró változtatással sokkal stílusosabbak lehetnénk. A következő hibákat például sokan elkövetjük, pedig nagyon nem kellene.

Nem megfelelő méretű a fehérneműd

A túl szűk melltartó kis hurkákat csinál pont azon a részen, ahol senki nem szeretne hurkákat. Egy megfelelő méretű fehérnemű pontosan illeszkedik a tested vonalához és ezáltal optikailag karcsúsít.

Ugyanez a helyzet a ruháinkkal is

Hiába imádod még mindig azt az inget, ha “kinőtted”, akkor inkább mondj le róla. Sokkal stílusosabb egy testkövető – nem testhez tapadó – blúz, vagy ruha.

Figyelj a mintákra

Ha stílusos szeretnél maradni, akkor figyelj oda arra, hogy milyen mintákat milyen színekkel és fazonokkal párosítasz. Egy állatmintás miniszoknyában például nem fognak komolyan venni az irodában. Ellenben a klasszikus kockás vagy csíkos mintákkal nem lőhetsz mellé.

Ne akarj szivárványnak öltözni

Imádjuk a színeket, akár a harsány árnyalatokat is, de nem mindet egyszerre. Egy outfiten belül elég egy hangsúlyos szín, amit egészíts ki visszafogottabbakkal.

Mindig az alkalomhoz öltözz

Egy városi sétához a macskaköves utcákon nem csak hogy felesleges, de egyenesen veszélyes dolog tűsarkút viselni. Még akkor is ha ez egy ultraromantikus randi, ahol a legszebb oldaladat szeretnéd mutatni. Ugyanígy egy elegáns eseményen inkább ne sportcipőben jelenj meg.

És ugye az időjárás…

Gyakran látni télen is vékony ruhákban fagyoskodó lányokat, mert nem szeretnének meleg és vastag ruhákat húzni. Az egészséged fontosabb, mint a divat, szóval nyugodtan vedd fel azt a télikabátot. Nem fogsz kevésbé tetszeni senkinek.

betöltés...