Így készül a legfinomabb császármorzsa

Az osztrák konyha kevésbé ismert ételeivel ellentétben a császármorzsa igazi hírnévre és népszerűségre tett szert. Nem csak gyermekkori kedvenc, bármikor érdemes elkészíteni desszertnek vagy éppen önálló fogásnak.

Ősi változatát a bajorok már régóta készítik, ám az az édesség, amit ma császármorzsa néven ismerünk, Ferenc József császárhoz fűződik. Születésével kapcsolatban több legenda is él, annyi azonban biztos, hogy az édességekért rajongó császár és szakácsa örökre beírták magukat a desszertek történelmébe ezzel a serpenyőben készített, édes tésztafélével.

Kaiserschmarrn, avagy a császármorzsa – Recept 2 főre >>>

Alapját a palacsintatészta adja. Ezt gyakorlat nélkül is könnyű elkészíteni. A tojást bőségesen tartalmazó tejes tésztához a tojásfehérjéket kemény habbá kell verni, majd beleforgatni a tésztába. A tésztát beleönteni a forró, vajas serpenyőbe.

A császármorzsa elkészülését nem szabad siettetni. Közepes lángon süssük át, majd fakanál segítségével negyedeljük a serpenyőben a tésztát. A negyedeket egyenként forgassuk át és süssük meg a másik felüket is.

Sokféleképpen színesíthetjük, ízesíthetjük a császármorzsát. Mikor a még folyékony tésztát a serpenyőbe öntjük, tehetünk hozzá előtte beáztatott mazsolát, aszalt gyümölcsöt, nyers almát, vékony alma- vagy körteszeleteket.

Mikor a császármorzsának a másik oldala is kezd átsülni, egy spatulával szaggassuk még kisebb darabokra. Ezeket is forgassuk meg és alaposan süssük át. A császármorzsa akkor az igazi, ha puhább és ropogósabb darabok is vannak benne.

Tálalás előtt kanalazzunk rá baracklekvárt és szórjuk meg porcukorral. A porcukorhoz keverhetünk fahéjat is, a lekvárt pedig helyettesíthetjük gyümölcsraguval.

betöltés...