A férfi kinyitotta volt felesége hűtőjét, amit benne talált, teljesen összetörte a szívét!

A válás egy nehéz feladat, különösen, ha gyereke is van az embernek. Az otthoni harcok  és a családok szétszakadása  nem csak a felnőtteknek, hanem a gyerekeknek is megrázó élmény, ezért is jó, ha a valaha volt párok megtartják a jó viszonyt a gyermekek érdekében.

Egy férfi a Facebook-on osztotta meg a tapasztalatát, amely általános elismerést váltott ki és egyben kitűnő példa elvált párok számára.

Amikor a volt felesége megkérte, hogy vásároljon egy orvossgot, amire a kisbabájuknak szüksége volt, nem hezitált. A fiatal apa, amint megérkezett a volt felesége házába, betette a gyógyszert a hűtőbe és ekkor olyat látott, amitől megszakadt a szíve.

Látva a hűtő tartalmát az apa egyből azon volt, hogy megoldja a problémát. Kiderült, hogy a hűtő teljesen üres volt, leszámítva egy üveg vizet és némi bébiételt.

A férfit mélyen érintette, amit látott és habár lánya édesanyja és ő már külön váltak, igazán tisztelte volt feleségét és egykori kapcsolatukat. Eldöntötte, hogy elmegy a szuperkmarketbe és vásárol neki ennivalót.

Ezután eldöntötte, hogy ír egy posztot a Facebookra, hogy megossza tapasztalatát azok számára, akik hasonló helyzetben vannak:

„A volt feleségem keményen dolgozik, napjai hosszúak és kimerítőek, emellett mégis kitűnő anya, aki mindig tökéletes gondját viseli a pici lányunknak. Becsületesen fizeti a bérleti díjat és a számlákat, villanyáram, víz, telefon, stb. Ma megkért rá, hogy vegyek a lányunknak gyógyszert, amit azonnal boldogan teljesítettem. Azt is tudni akartam, hogy van e elegendő ételük az elkövetkező hetekre és habár már nem vagyuk együtt, ez nem jelenti azt, hogy már nem segítek neki, ha szüksége van rá. Tudom, hogy ha ő rendben van, akkor a lányunk sem szenved hiányt semmiben és ez egyúttal engem is boldoggá és nyugodttá tesz. Ha csak a gyermekedre tudsz gondolni, de arra a személyre nem, aki lehetővé tette, hogy te is szűlő lehess, az éretlen gondolkodásra utal. Ideje, hogy éretten viselkedjünk és odafigyeljünk azokra a dolgokra, amelyekért felelősséget válalltunk.”

Kétség nem fér hozzá, milyen csodálatos cselekedet volt ez. A kislány nagyon szerencsés, hogy ilyen nagylelkű édesapja van.

Neked is tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani! 

betöltés...