3 meglepő jel, amely intelligenciádról árulkodik

A kutatók szerint nincs szükség IQ-tesztre, hogy megtudd, ki mennyire intelligens. Elég, ha három dologora figyelsz.

A legtöbben szeretjük, ha valaki okos, intelligens. Akivel mindenről lehet beszélgetni. Sőt, az ideális partner ismérvei közé is minden esetben besoroljuk az intelligenciát. Az ideális partner olvasott, szeret színházba, operába járni, szereti a jó filmeket, és a kiállítások sem riasztják el. Nyitott a világra, érdeklődő, szeret utazni, szívesen beszélget másokkal, ismerkedik, esetleg még nyelveket is beszél. Intelligens, mind érzelmi, mind értelmi szempontból. Képes mások helyzetébe képzelni magát, nincsenek előítéletei, remek tanácsokat ad, kiváló hallgatóság, ugyanakkor kellőképpen nyílt és őszinte ahhoz, hogy kifejezze saját érzelmeit. Képes kezelni a konfliktusokat, jó emberismerő, jó problémamegoldó, lehet vele álmodozni, de azért megmarad a realitás talaján.

Szerencsés esetben sok intelligens emberrel találkozunk, sikerül olyanokkal körülvennünk magunkat, akik építően hatnak ránk, előreviszik az életünket, segítenek értelmi-érzelmi fejlődésünkben. De legalább ennyi olyan emberrel is, aki nem bizonyul jó partnernek – semmilyen tekintetben sem. Van, akiről ez első blikkre lerí, de vannak megtévesztő emberek is. Hányszor kell csalódnunk, mert valakiből többet néztük ki? Vagy azért, mert többnek mutatja magát, vagy azért, mert mi magunk többet akarunk látni benne. Mindenkit meg lehet téveszteni, mindenki becsapható. Egy darabig mindenképpen. A legújabb kutatások három olyan tényezőre is felhívják a figyelmet, amelyek tudományos értelemben az intelligenciáról árulkodnak. A kutatók szerint e három tényező, ha nem elegendő is, mindenképpen segítségedre lehet abban, hogy hamarabb kiderítsd az igazságot: mennyire intelligens az az ember, akivel összehozott az élet?

Hűség és IQ

– Az evolúció során az emberek mindig is némileg poligám életet éltek – mondta dr. Satoshi Kanazawa a London Gazdasági és Politikatudományi Főiskola evolúciós pszichológusa. – A poligám társadalmakban élő férfiaktól nem várták el, hogy csak egy társhoz ragaszkodjanak, de a monogám közösségekben igen. Ezzel éles ellentétben áll, hogy a nőktől mindkét esetben elvárták, hogy szexuálisan csak egy társhoz közelítsenek.
A szexuális kizárólagosság tehát evolúciós újdonságot jelentett a férfiak számára, állítja dr. Kanazawa. – Az elmélet értelmében az intelligensebb férfiak sokkal inkább képesek értékelni a szexuális kizárólagosságot – tette hozzá.

Vallás és IQ

A tanulmány megvizsgálta a vallás és az IQ kapcsolatát is. Az eredmények szerint azoknak, akik nem hisznek Istenben, átlagosan 106-os volt az IQ-juk tinédzserként. A mély vallásos meggyőződéssel rendelkezők átlaga 95 volt.
Azok, akik nyitottabbak az új elképzelésekre – mint például a vallás megkérdőjelezése – intelligensebbek, állítják a tudósok. Dr. Kanazawa elmondta: – A vallás egyik mellékterméke annak az emberi hajlamnak, hogy az események okaként valamilyen felsőbb hatalmat és szándékosságot sejtsenek. Szeretik „Isten kezét” látni a számukra megmagyarázhatatlan jelenségek mögött. Az ember evolucionálisan paranoid, és ezért hisz Istenben is. Az intelligensebb gyerekek hajlamosabbak arra, hogy szembehelyezkedjenek az istenhit természetes tendenciájával, és ateistákká váljanak.

Dohányzás és IQ

Az izraeli Tel-Hasomérban működő Seba Egészségügyi Központ munkatársai megállapították, hogy a napi egy csomag cigarettát elszívó fiatal férfiak intelligenciahányadosa (IQ) 7,5 ponttal alacsonyabb, mint nem dohányzó társaiké. Az IQ és a dohányzás kapcsolatáról már korábban is születtek tanulmányok, de dr. Weiser és társai most nagy tömegen, több mint 20 000, 18 éves izraeli katonán végezhettek vizsgálatokat az intelligencia és a dohányzás kapcsolatának jobb megértésére.

Érv kontra érv

Elsőre merésznek hangzanak a kutatási eredmények, hiszen nehéz mindössze három szempont alapján, egzakt módon megállapítani valakiről, hogy mekkora az IQ-ja, de elgondolkozni mindenképpen érdemes rajtuk.
Elvégre a dohányzás egészségtelen, tehát dohányozni butaság. A hűtlenségről alkotott általános vélemény nem túl elfogadó, a vallások pedig sokak szerint korlátozzák az emberi elme szabadságát. Ezek fényében a kutatások konklúziója még helytálló is lehet.

Ugyanakkor a dohányosok szerint dohányozni élvezetes, a cigaretta íze finom, ráadásul nyugtató hatása van. Sokak szerint a monogámia a modern társadalom torzszüleménye, teljesíthetetlen elvárás mindenkitől, nemhiába élnek sokan nyitott házasságban. A hit pedig erő, hinni valamiben az egyetlen biztos érték lehet a mai bizonytalan világban. Ezek fényében a kutatók alaptalan ítéletet hoztak.

A tanulmány a Social Psichology Quarterly című folyóiratban jelent meg.

betöltés...