Jön a világvége? Ekkorra jósolják a szakértők az atomháborút!

A mesterséges intelligencia okozhat majd atomháborút, és már nincs is sok hátra, ha igazak a jóslatok.

Megjósolható az eredmény

Az elemzők úgy vélik, hogy “évtizedek óta azért van viszonylagos béke a világban, mivel a nagyhatalmak tisztában vannak azzal, hogy bármilyen nagyobb háborúnak az egész világot elpusztító atomcsapások sorozata lenne az eredménye” – írta meg a portfolio.hu.

A mesterséges intelligencia azonban véget vet majd ennek.

A szakemberek most attól tartanak, hogy a szenzorok technológiai fejlődése miatt már megsemmisíthetőek lesznek a mobil rakétakilövők és a tengeralattjárók, az mesterséges intelligencia-alapú döntéshozatali asszisztensek pedig arra buzdíthatják az embereket, hogy megelőző atomcsapásokkal harcoljanak ki maguknak alkupozíciókat.

Végső harc

Különösen az lehet veszélyes, ha a katonai stratégia kialakításához olyan mesterséges intelligenciát használnak a döntéshozók, ami még nem elég fejlett technológiailag, vagy egyenesen hibás, a döntéshozók viszont nem jönnek erre rá és annak az illúziójában döntenek például az atomcsapás mellett, hogy a mesterséges intelligencia számításai teljesen megbízhatóak.

Huszonkét évünk maradt, ha beigazolódik a jóslatuk, azaz 2040-re kitörhet a harmadik világháború, ami az atomfegyvereknek köszönhetően végzetes is lehet a bolygóra nézve.

betöltés...