18 eltűnt ember megoldatlan esete, amely teljesen felkavar

Fagyizás közben, standról hazafelé menet, kigyulladt lakásból és egy fura könyv olvasása után veszett nyomuk.

A BuzzFeed megkérte olvasóit, hogy mondják el milyen eltűnésekről tudnak, amelyek érdekesek számukra.

A beküldött válaszok alapján, íme 18 eset, amelyek lehet, hogy álmatlan éjszakákat okoznak majd neked.

1. Joan Risch, eltűnt 1961-ben

Risch 31 éves korában tűnt el bostoni otthonából, amelynek konyhájában csak egy vértócsa maradt utána. A lánya szaladt át a szomszédhoz: „Anyu nincs itthon és a konyhát valaki pirosra festette!” Hetekkel eltűnése előtt, Risch egy olyan könyvet vet ki a könyvtárból, amelyben egy nő köddé vált, és csupán vért és egy törölközőt hagy maga után.

2. Fred Valentich, eltűnt 1978-ban

Az ausztrál Fred Valentich egy kis repülőgépet vezetett, mikor légiforgalmi irányítással azt közölte, hogy egy különös tárgy repül mellette. A vonal a beszélgetés közben megszakadt, és a férfi eltűnt. Sem a pilóta, sem repülőgépe nem került elő, és sokan hiszik, hogy földönkívüliek rabolták el a férfit.

3. Malaysia Airlines 370-es járata, eltűnt 2014-ben

A Boeing 777-es 2014-ben vált köddé, de senki sem tudja pontosan, hogy mi történt a repülőgéppel és 239 utasával. Csak néhány törmelékét találták meg a gépnek, pedig 14 ezer méter mélyen is átkutatták az óceánt.

4. Cherrie Mahan, eltűnt 1985-ben

Cherrie Mahan a buszmegállóból tűnt el egy tanítási nap után. A szülei a mai napig megtagadják, hogy tényleges síremléket állítsanak neki, amíg nem tudják, hogy pontosan mi történt lányukkal. Jelenleg a család egy angyalszoborral emlékezik meg Cherrie-ről a temetőben.

5. Asha Degree, eltűnt 2000-ben

Megannyi autós azt mondta, hogy látták, amint a 9 éves kislány 2000. februárjában hajnali 4-

kor az észak-karolinai 18-as úton sétál. De ennél többet senki sem tud a lányról, aki ma már 27 éves lenne. A rendőrség és az FBI idén jelentette be, hogy még több munkát fognak belefektetni abba, hogy megtudják mi történt a lánnyal.

6. Amy Lynn Bradley, eltűnt 1998-ban

Bradley egy óceánjáró hajóról tűnt el nyaralás közben, mikor reggel kilépett kabinjából, hogy elszívjon egy cigarettát. Egy a tanú azt állította, hogy 2005-ben Barbadoson látta a nőt egy mellékhelységben, de más szemtanú nincsen.

7. Brian Schaffer, eltűnt 2006-ban

Schaffer egyetemistaként Ohioban töltötte a tavaszi szünetet barátaival, mikor egy kocsmából eltűnt. A bár felvételein látható, amint a diák betér a helyre, de sosem jött ki onnan.

8. Dorothy Arnold, eltűnt 1910-ben

Dorothy Arnold egy parfümgyártó cég örököse volt, és az Ötödik sugárúton sétált mikor eltűnt. A legmeghökkentőbb a történetben az, hogy édesanya annyira tartott attól, hogy a média megalázó történeteket fog közölni róluk, hogy hetekig nem jelentette a rendőrségen lánya eltűnését.

9. Jodi Huisentruit, eltűnt 1995-ben

Az iowai riporter hajnali fél 5-kor munkahelyére tartott, amikor elrabolták. A kocsija kulcsát az ajtózárba hajlítva találták, és a bizonyítékok azt mutatták, hogy küzdött az elrablója ellen. Bár 2001-ben halottnak nyilvánították, a rendőrség még mindig úgy gondolja, hogy van esély az ügy megoldására.

10. Beverly Potts, eltűnt 1951-ben

Az ohiói lány 10 évesen tűnt el, utoljára egy helyi parkban látták. Minden esetleges emberrablót tisztázni tudtak, de 2015-ben újabb információ derült ki az ügy kapcsán, amelyet nem hoztak nyilvánosságra. És Potts eltűnése még mindig egy megoldatlan rejtély.

11. Billy Hoag, Joey Hoag, és Craig Dowell, eltűntek 1967-ben

Joey 13 és Billy 11 éves volt eltűnésükkor, miközben egy kis, közeli barlangot kerestek fel Missouriban, ahova meglehet, hogy a 14 éves Craig is velük tartott. A barátok egyike sem tért haza, ezért lehetséges, hogy együtt indultak útnak. Senki sem tudja megerősíteni, hogy mi történt valójában a fiúkkal, ami miatt nagyon nehéz lezárni az ügyet.

12. Mikelle Biggs, eltűnt 1999-ben

Míg az arizonai, Mesaban, a 11 éves kislány fagyijára várt, nyomtalanul eltűnt. Az édesanyja hívta haza őt és testévért, és míg a nővére előre ment, 90 másodperccel később Mikelle eltűnt. Kerékpárjának kereke még mindig forgott mikor észrevették eltűnését, és ma sem lehet még tudni, hogy mi történt pontosan.

13. Paige Renkoski, eltűnt 1990-ben

Utoljára kocsija mellett látták az I-96-os út michigani kijáratának közelében. Később a pénztárcáját és cipőjét az elhagyatott autóban találták meg. Hat hónappal ezután pedig egy levelet és egy térképet kapott a rendőrség, de a térkép érthetetlen volt, így nem is voltak biztosak abban, hogy a megfelelő helyen keresik a nőt.

14. Laura Bradbury, eltűnt 1984-ben

Laura 3 és fél éves volt 1984 tavaszán amikor eltűnt Kaliforniában, a Joshua Tree Nemzeti Park közelében. A testvére ment el vele a kemping fürdőszobájába, de mire a bátyja kiért a mellékhelységből a lány eltűnt. A rendőrség úgy gondolja, hogy 1986-ban az ő koponyáját találták meg, de sosem erősítették meg azt, hogy az áldozat valóban Laura volt.

15. Bobby Dunbar, eltűnt 1912-ben

Bobby 4 éves volt, amikor horgászás közben eltűnt. Nyolc hónappal később a rendőrség úgy vélte, hogy megtalálták a fiút, aki egy William Walters nevű férfival utazott. 2004-ben a DNS-vizsgálat viszont azt bizonyította, hogy az akkor megtalált fiú nem Bobby volt … így az ügy megoldatlan marad.

16. A Beaumont gyerekek, eltűntek 1966-ban

Három ausztrál testvér, Jane (9), Arnna (7), és Grant (4), 1966-ban elmentek a tengerpartra, de soha nem tértek onnan vissza. Utoljára a víz mellett egy férfival látták játszani őket, és egy rendőr azt is látta, ahogy a gyerekek délután 3 óra körül hazafele sétálnak. A szüleik később leveleket kaptak, amelyekben az állt, hogy a gyerekeket túszul ejtették, de a nyomozás alatt kiderült, hogy ez csupán rászedés volt.

17. Rebecca Coriam, eltűnt 2011-ben

A Bex néven is ismert lány, a Disney Wonder tengerjáró hajó legénységének tagja volt, és utoljára egy telefonbeszélgetés közben látták, amely úgy tűnt, hogy felkavaró volt a lány számára. Egyesek szerint a Disney rendkívül titokzatos az esettel kapcsolatban, és az ügyet még ma is vizsgálják.

18. A Sodder gyerekek, eltűntek 1945-ben

Kilenc gyermek közül öt eltűnt, miután tűz ütött ki a Sodder család otthonában karácsony estéjén. A gyermekekről még 70 év után sem lehet semmit tudni, maradványaikat sosem találták meg a ház romjainál.

betöltés...