Ezek voltak az ISIS ellen saját magára bombázást rendelő orosz katona utolsó szavai

Bekerítették az iszlamisták és bombázást kért magára. Oroszország – és a világ – hősként ünnepli a 25 éves Prokhorenkót. Kiadták az utolsó rádió üzenetet, amit küldött. Szívtépő.

Az egész világot megrázta Alexander Prokhorenko hőstette. A palmürai csatában volt az a feladata, hogy ellenséges célpontokat keressen és azok helyét bediktálva irányítsa a bombázásokat. Ekkor esett kelepcébe, hősiesen kitartott, de amikor látta, hogy nincs esélye a menekülésre, a saját koordinátáira kért bombázást.

Állítólag maga Putyin elnök adja át a legmagasabb katonai kitüntetést Prokhorenko családjának, közte rajongva szeretett, áldott állapotban lévő feleségének.

Most az Orosz Különleges Erők közzétették az utolsó rádióforgalmazás felvételét, amelynek leirata következik. (Forrás)

Elöljárója megparancsolta, hogy vonuljon fedezékbe, de Prokhorenko ezt nem tudta megtenni. Saját felettese vonakodott elindítani a bombákat, de ő maga többször kérte, hogy tegye meg.

“Körbe vagyok véve. Kint vannak. Nem akarom, hogy elfogjanak aztán videókon mutogassanak! Rendelje el a légicsapást, meggyaláznak engem és az egyenruhámat is!

Szeretnék tisztességgel meghalni és magammal vinni ezeket a rohadékokat is. Kérem teljesítse az utolsó kívánságomat, rendelje el a légicsapást, így is – úgy is meghalok!”

Miután elrendelték a légicsapást, remegő hangon azt mondta, minden álma valóra vált és az ő felesége a legcsodálatosabb asszony a világon és azt a hazát szolgálva hal meg, amit szívből szeretett.

“Itt a vég, parancsnok! Köszönöm. Mondja el a családomnak és a hazámnak, hogy szeretem őket! Mondja el, hogy bátor voltam és a végsőkig harcoltam!

Kérem viselje gondját a családomnak, bosszulja meg a halálomat, minden jót, Parancsnok, mondja meg a családomnak, hogy szeretem őket!”

Isten nyugosztalja a hőst!

A lájkolás most természetesen együttérzést jelent.

betöltés...