Amikor a felesége megvakult, a mosolya eltűnt… 20 éven keresztül művelte a földet, az eredménnyel egy nemzetet meglepett.

A tragédia után jött a depresszió. Aztán a férjnek zseniális ötlete támadt. Munkához látott!

A Kuroki házaspár tagjait családjaik adták egymáshoz 1956-ban, de hamar rájöttek, hogy a jóisten is egymásnak teremtette őket. Az életük a kis gazdaságukban kemény volt, de Yasuko vidámsága minden nehézséget azonnal elsöpört, az otthonuk mindig tele nevetéssel. Miután megszületett három gyermekük, teheneket is vásároltak, hogy nagyobb jövedelemre tegyenek szert.

ajnali kettőkor kezdték a munkát az év 365 napján, de egymást támogatva jól bírták a munkát. Azt tervezték, ha a gyermekeik már felnőtt korba lépnek, pihennek majd egy kicsit. Körbeutazzák Japánt, és megnézik annak nevezetességeit.

Egyikük sem számított arra, hogy tragédia fog történni. Egy nap, Yasuko arra panaszkodott, hogy homályosodik körülötte a világ, nem látja a teheneket rendesen. Yoshiyuki azonnal elvitte szemorvoshoz, aki nem találtam semmit rendellenességet. Egy héttel később, Yasuko teljesen vak volt. Kiderült, a vaksága a cukorbetegség szövődménye volt. Az 52 éves asszonyt sokkolta a hír. Az egykor oly` aktív nő elcsendesedett, a mosolya eltűnt. Férje is megtört, magát okolta, úgy érezte, minden azért van, mert a rengeteg munka miatt elhanyagolta felesége egészségét. Álmaik utazása már nem volt lehetséges. Toshiyuki próbálta felvidítani a feleségét, de ő egyre mélyebbre süllyedt a depresszió bugyraiba és antiszociálissá vát. Egyre több és több időt töltött egyedül a házban. Úgy tűnt, mintha a vaksötétben elvesztette volna a reményt.

A tragédia utáni első tavaszon Toshiyuki kinézett az ablakon, és azon tűnődött, miért gyűlt össze annyi embera kertjében. Aztán rájött, hogy a rózsaszín virágait csodálják, amiket tavaly ültetett.

Ekkor támadt az óriási ötlete. Rengeteg virágot ültet! Beletelt 2 évbe hogy előkészítse a talajt. Nyáron gyomlált, őssze táplálta a talajt. Aztán a gyökerek szép sorjában megkapaszkodtak, és a rózsaszín foltok terjedni kezdtek. Úgy gondolta, ha a felesége nem megy emberek közé, akkor idehozza ő az embereket. Dolgozott fáradhatatlanul, hogy rózsaszínbe borítsa birtokukat és az életüket.

Az elkövetkező 10 évben elterjedt a hír, hogy létezik egy rózsaszín szőnyeggel borított kert, és egyre több ember érkezett. Yasuko kijött a házból, mindig a tömeg közepén állt, s csevegett a látogatókkal. Majd újra elkezdett mosolyogni.

Ma 3000 négyzetméternyi rózsaszín virág veszik körül a Kuroki-házat. 3000-5000 látogató érkezik minden hétvégén. Toshiyuki is épített járdákat, korlátokat és padokat, így a felesége biztonságban érzi magát, amikor kimegy a reggeli sétájára. Toshiyuki pedig nap mint nap a dolgozik kertjében. Azt mondja, a mosolya nélkül az egész nem érne semmit.

betöltés...