Egy kis indiai faluban egészen megható módon ünneplik a lányok születését – példamutató történet

Az India déli részén fekvő Piplantri falujában minden kislány születésekor 111 darab fát ültetnek az erdőben. Ezzel a környezetet is kiválóan védik és építik!

Ez azért is különlegesen szép gesztus, mert a legtöbb indiai településen ha lány születik, azt a család inkább tehernek fogja fel. Hiszen pl. az esküvő költségeit is mindig a „lányos háznak” kell viselnie.

Sok helyen a lányokat kevésbé értékesnek gondolják a fiúknál. Megfelelő oktatásban is csak nagyon kevesen részesülnek közülük

Ezen a szörnyű felfogáson változtatott Shyam Sundar Paliwal, a falu egykori polgármestere. Mikor az ő lánya viszonylag korán elhunyt, rájött arra, hogy az nem járja, hogy a falu lányai gyakran a legkisebb megbecsülés nélkül élik le az életüket és halnak meg. Ezért honosította meg a faültetéses hagyományt.

Egy lány születésekor a falu lakói kötelesek összegyűjteni 21 ezer rúpiát, valamint az édesapa is 10 ezer rúpiát, így közel 200 000 forint gyűlik össze a születendő gyermek javára. Az összegyűjtött pénzt 20 évre lekötött betétként helyezik a bankban, amit később a lány használhat majd föl.

És ez még nem minden:

„Minden szülővel aláíratunk egy nyilatkozatot, melyben az áll, hogy nem válnak el, amíg a gyerek nem tölti be a 18 éves kort, rendszeresen iskolába járatják, és hogy az elültetett fákra kellő figyelmet fordítanak majd” – mondta el Paliwal.

A megbecsülendő község lakói egyébként minden halálesetkor is ültetnek, ilyenkor azonban csak 11 fát.

A nyolcezres lélekszámú falu mindenre gondolt. Hogy megakadályozzák a fák fertőzését, több mint két és fél millió aloe vera növényt ültettek köréjük. A lakosok többségének jelenleg ebből az aloe vera farmból keresi a kenyerét.

„Fokozatosan rájöttünk, hogy az aloe vera rengeteg féle képen lehet feldolgozni és forgalmazni” – beszélt tovább Paliwal. „Megkértünk néhány szakértőt, hogy adják át tudásukat a nőknek. A hölgyek ma már szörpöt, savanyúságot, géleket és más termékeket is készítenek a növényből.”

A településnek saját himnusza és weboldala is van, ahol többek között leírják azt is, hogy alkoholt nem lehet fogyasztani a faluban, továbbá, hogy az állatok nyílt legeltetése és a fák vágása is tiltott.

Érdekesség, hogy a város vezetőjének az a véleménye, hogy még keményen kell dolgozniuk, hogy az ország előrehaladottabb falui között emlegethesse majd őket a kormány.

Mit is mondhatnánk! Emeljük kalapunk!

Reméljük, hogy a kis, példamutató falu híre sokakhoz eljut! Te is tehetsz ezért, ha nyomsz egy lájkot vagy megosztod a cikket!

betöltés...