Meghalt a 3 hónapos kisbaba, míg az autós gyerekülésben aludt! Erről minden szülőnek tudni kell!

Amikor Derek és Ali Dodd beadták pár hónapos kisfiúkat a nappali központba, ahogy addig is szokták, nem gondolták volna, hogy pár órával később tragédia történik.

A kis Shepard-ra a központ egyik munkatársa vigyázott, aki lefektetéskor nem a bölcsőbe, hanem egy autós gyerekülésbe csatolta a picit, majd 2 órára magára hagyta. Mikor visszatért, hogy megnézze a kisfiút, döbbenten látta, hogy a gyerek teljesen elkékült. Azonnal tárcsázta a mentőket, de a három hónapos baba életét nem tudták megmenteni.

A kisfiú gyakorlatilag megfulladt, mivel olyan testhelyzetbe került, amiből nem tudott elmozdulni, mivel izomzata nem elég fejlett, így légcsőve elzáródott és nem kapott levegőt.

A tragédia után a szülők arról is tudomást szereztek, hogy a nappali központot korábban már figyelmeztették a szabálytalanságok miatt, és mivel továbbra sem tartották be az előírásokat, így a működési engedélyt is bevonták az intézménytől.

De nem csak a Dodd család vesztette el így gyerekét, hanem Jennifer Albright két hónapos kisbabája is megfulladt egy ugrálóban.

Ezért nagyon oda kell figyelni a kisbabákra, hosszabb ideig semmiképp sem szabad felügyelet nélkül hagyni őket.

betöltés...