Észrevetted, mit is csinálsz rögtön egy kézfogás után?

Ha eddig is rettegtél, hogy valamit elrontasz, amikor hivatalosan be kell mutatkoznod valakinek, akkor van egy nagyon rossz hírünk számodra! Nem csak az számít, hogy milyen határozottan, mennyi ideig rázod a másik kezét, és milyen érthetően sikerül a saját nevedet artikulálnod, illetve hogy vajon a másikét megjegyzed-e. Mindenesetre jobb, ha most azonnal alaposan megmosod a kezed.

Nem csak az számít, valaki milyen finoman, de határozottan rázza meg a kezünket bemutatkozáskor, hiszen a kézfogás során tudat alatt a másik illatát is megvizsgáljuk, állítják izraeli kutatók.

Egy kísérlet során titokban lefilmeztek 280 embert, amint a kísérletvezetővel kezet ráznak, vagy más módon bemutatkoznak. A felvételek elemzése során a szakemberek egy furcsa jelenséget vettek észre: azok az emberek, akik kezet ráztak a másikkal, önkéntelenül is megszagolták utána a tenyerüket, így ellenőrizve a másik testének illatát.

A tudósok szerint egy szippantásból öntudatlanul is kielemezi az agyunk, milyen egészségi állapotnak örvend a frissen bemutatkozó társunk, illetve hogy a dominanciaharcban vajon inkább felettünk, vagy alattunk áll-e.

Ezt az izgalmas jelenséget a kísérlet vezetője, Noam Sobel az állatvilágban is tapasztalható ismerkedéshez hasonlítja. Bár mi, emberek, nem egymás fenekét szagolgatjuk meg –jó esetben- a kutyákhoz, a macskákhoz, vagy a rágcsálókhoz hasonlóan bemutatkozáskor, a kézfogás azonban ugyanezt a célt szolgálja.

Talán ez még egy érv amellett, hogy mindig alaposan kezet mossunk, főleg egy jelentősebb hivatalos esemény előtt, hogy a vezérigazgató semmi téves következtetést ne vonhasson le a praclink sültkrumpli, gyros, vagy karamellás cukorka szagából…

betöltés...