33 évet éltek együtt. A feleség Halálos ágyán vallotta be férjének, eddig eltitkolt szörnyű tettét

Lenny és Joyce Walters egy angol házaspár voltak, 33 évet éltek együtt, 29 évig voltak házasok, egy gyerekük született. A feleségnél 2007-ben tüdőrákot diagnosztizáltak, és az asszony sokáig küzdött a betegséggel, de néhány évvel ezelőtt az orvosok azt mondták, a kezelések ellenére Joyce Waltersnek csak hónapjai vannak hátra. A férj ekkor elment a bankba, hogy előre tájékoztassa őket a helyzetről, mivel annak idején feleségével közösen házat vettek, és évtizedek óta együtt fizetgették vissza a részleteket, amikből már alig volt hátra valamennyi.

Mielőtt a férj a bankba ért volna, kapott egy SMS-t a feleségétől, amiben a halálos beteg asszony bevallotta, hogy titokban összesen 19 millió Ft-nak megfelelő további hitelt vett fel a házra, de a pénzt elköltötte. Az asszony vissza se tért többet a férjéhez, unokahúgához költözött, és ott pár hónap múlva meg is halt, ahogy azt az orvosok előre jelezték. Úgyhogy a férj egy fitying nélkül maradt, a bank azzal fenyegeti, hogy elveszik a házát, és még az emlékek sem maradtak szépek elhunyt feleségéről, hiszen kiderült, hogy az asszony a férj aláírását meghamisítva költötte el a közös hitelt. Nagyon kemény sztori ez a házastársba vetett bizalomról és családi titkokról, a részleteket alább találja.

Lenny Walters 56 éves, halárusként dolgozik. Soha nem voltak különösebben gazdagok a feleségével, a képen látható, milyen házat vásároltak jelzáloghitelre annak idején. Az alábbi képen látható a házban élték le közösen az életüket lányukkal, Katyvel. 30 000 font kölcsönt vettek fel rá, ez kb. 11 millió forint, és évtizedekbe telt, mire az összeget szép lassan visszafizették. Vagyis majdnem visszafizették.

Nem sokkal azután, hogy a férj megtudta, hogy feleségének a rákkal való több éves küzdelem után csak hónapjai vannak hátra, az is kiderült, hogy az asszony 2004-ben 18 000 fontot vett fel hitelbe, majd 2007-ben, nem sokkal azelőtt, hogy először megállapították róla, hogy rákos, újabb 30 000 fontot. Azaz kiderült, hogy a családnak több az adóssága most, mint amikor megvették a házat. Az össztartozás kb. 19 millió Ft-nak felel meg.

Úgy lehetséges, hogy Lenny Waltersnek fogalma sem volt arról, hogy felesége hiteleket vett fel, hogy az asszony mindkétszer ráhamisította a férj aláírását a hitelkérelmekre, és a banknál az értesítési címüket is megváltoztatta, így a tartozásról az értesítők a feleség munkahelyére érkeztek. Így aztán a férj élt szépen tovább abban a hiszemben, hogy idős korára végre megszabadul az adósságoktól, miközben a felesége tiszta erejéből szórta a pénzt. Természetesen csak úgy költekezhetett, hogy férje ne vegyen észre semmit, így aztán a 19 milliót úgy verte el, hogy abból egy fitying sem maradt. Hogy pontosan mire ment el a pénz, az most már soha nem fog kiderülni.

Az azonban biztosnak tűnik, hogy a nyugdíj előtt álló Lenny Walters egyedül nem fogja tudni visszafizetni a kölcsönt, hiszen egy kisebb adósságot ketten is csak évtizedek alatt tudtak törleszteni. Ennek megfelelően a bank megindította az eljárást, hogy elárverezzék a házat, amiért Waltersék (vagy legalábbis a férj) egész életükben dolgoztak.

Lenny Walters ezt nyilatkozta most: „már az is szörnyű volt, amikor megtudtuk, hogy rákos. Én ugyanúgy szerettem őt, mint kapcsolatunk első napján, és azt hittem, hogy ha nélküle kell majd élnem, abba én is belehalok. De aztán amikor elmondta, hogy mi a helyzet a banknál, az tönkretett. SMS-ben vallotta be, hogy új jelzáloghitelt vett fel a házra… Azt mondta, nem fog többet visszajönni hozzám – kész, ennyi. Ő haldoklott, és rám hagyott mindent, hogy birkózzak meg vele én.

Egy hónappal különköltözésük után a haldokló feleség küldött egy levelet a férjének. Többek között ez állt benne: „tudom, hogy biztos meggyűlöltél, és ki hibáztatna ezért? … Boldog nő voltam melletted, de most elvesztettelek a pénz miatt. Minden az én hibám, nem a tiéd. Túl sokat költöttem, és elvesztettem az önuralmamat, nem tudtam, hogyan hagyhatnám abba. És még csak nem is jó dolgokra költöttem. Micsoda pazarlás. Most semmim sincs. Az életemért küzdök a rákkal, és még soha életemben nem éreztem magam ennyire magányosnak.” Joyce Walters öt hónappal a levél megírása után meghalt, 2012 áprilisában pedig a bank megindította a végrehajtási eljárást.

A házat egyelőre még nem vették el, és Lenny Walters is próbálja perelni a bankot arra hivatkozással, hogy fel kellett volna ismerniük, hogy csalóval van dolguk, és nem kiadni a pénzt a hamis aláírásra, úgy, hogy a két aláíróból csak az egyik jelent meg személyesen. Így, hogy egyszerre özvegyült meg és szakadt a nyakába egy hatalmas adósság, Lenny Walters valószínűleg minden eszközt felhasznál, hogy pénzt szerezzen és megtarthassa a házát.

Az egyik ilyen eszköz nyilván az volt, hogy most eladta a sztoriját néhány családi képpel a hírügynökségnek, így legalább költekező exfelesége halálában törleszt egy kicsit a hatalmas adósságból, amit hátrahagyott. Nem éppen a legízlésesebb módja a feleség gyászolásának az, ha az ember ország-világnak közzé teszi az asszony titkos üzelmeit, de úgy látszik, Lenny Waltersnek, miután felesége a létbizonytalanságba sodorta, nem maradtak skrupulusai. Ön egyet ért ezzel, hogy így próbál most pénzt csinálni? Kíváncsiak vagyunk a véleményére. „Nem hiszem, hogy valaha képes leszek felfogni, hogy Joyce hogyan tehette ezt velem” – teszi hozzá az 56 éves férfi azzal, hogy se megbocsátani, se elfelejteni nem tudja, hogy felesége mit tett vele.

betöltés...