Valódi csoda! Az édesanya, aki izmok nélkül született egészséges gyermeket szült!

Sheree Psaila 22 évvel ezelőtt egy ritka betegséggel született, melynek következtében a kezeiben és a lábaiban nem fejlődtek ki az izmok. Mindössze egy évet jósoltak neki orvosai, és már az önmagában elképesztő, hogy mára kész nővé érett. Nemhogy még egy kisfiúnak is életet adjon!

Psaila egész életében felülmúlta minden orvos és specialista várakozásait. 20 sikertelen műtét után azt mondták neki egész életében tolószékhez lesz láncolva, ám ő még abban az évben talpra állt!

Öt évesen megtanult járni és annak ellenére, hogy rengetegen csúfolták és bántották képes volt egészen normális életet élni, még iskolába is járt, bár tollat vagy ceruzát sosem tudott kezében tartani!

Psalia párját egy televíziós műsoron keresztül találta meg, azóta elválaszthatatlanok és 2015-ös házasságkötésüket követve azonnal neki is láttak a baba projektnek!

Elsőre a nő ugyan elvetélt, de nem adták fel a próbálkozást, és másodszorra sikerült is végigcsinálniuk!

“Az orvosok azt mondták valószínűleg soha nem lehet majd gyermekem, bár az okát nem árulták el” – mesélte a fiatal nő.

Mivel Psaila csak 122 cm magas, az orvosok semmilyen esélyt nem láttak arra, hogy a baba egészségesen fejlődjön végig az anyaméhben.

Ennek ellenére a kis Hayden időre, és kicsit több mint három kilóval tökéletesen egészségesen látta meg a napvilágot!

A kisfiú egyértelmű bizonyítéka két fantasztikusan ember erős lelkének, és szerelmének, illetve annak, hogy sosem szabad feladni, még ha mindenki lemondott rólad, akkor sem!

“Annyira boldog voltam, mikor először mentünk el együtt az uszodába! A vízben lehetőségem nyílt végre karomba venni a kisfiam és egy pillanatig azt érezni, amit minden más édesanya szokott. Hogy képes vagyok gondoskodni Haydenről” – mesélte.

“Egyedül nem tudom felvenni a kisfiam. Mindig szólni kell valakinek, hogy rakják az ölembe. Emiatt gyakran keseredek el és fakadok sírva, de végül vigasztal a tudat, hogy meg kell becsülnöm a lehetőséget, amit az élettől kaptam. Amit senki nem jósolt nekem!” – nyilatkozta a fiatal édesanya. A szülők most nem is lehetnének boldogabbak, hiszen a számtalan negatív hírrel ellentétben végre kisbabájuk lehetett!

Oszd meg, ha hozzánk hasonlóan te is úgy véled, hogy megérdemlik a boldogságot és sok sikert kívánsz nekik gyermekük nevelésében!

betöltés...