Keresi a szerelmet a nő, aki agyhártyagyulladás miatt elveszítette a fél arcát

Tammy Saunders éppen a karácsonyi vacsorán ült családjával, amikor rosszul lett. Pár nappal később nem csupán arca egy részét veszítette el, hanem komoly vesebetegsége is lett. A 34 éves nő azonban nem adja fel, és készen áll arra, hogy újra szerelmes legyen.

Tammy Saunderst két évvel ezelőtt diagnosztizálták az orvosok gennyes agyhártyagyulladással, miután egy karácsonyi vacsora közben kórházba kellett szállítani. A 34 éves nő, aki korábban egy női ruházati bolt menedzsereként dolgozott, először rosszullétet tapasztalt, majd zsibbadni kezdett a szája és a lábai, és nem bírt enni.

Tammy Saunders a betegség előtt és után

Az orvosok csak 10 nap után állapították meg nála a betegséget, amely felnőtt korban igen ritkán jelentkezik. Veseproblémákkal küzdött, ezért dialízisre járt, a lábai feldagadtak és hólyagosak lettek, a szája és az orra körüli rész pedig mindeközben teljesen besötétedett, mintha megfagyott volna.

Két hónappal később tudta meg, hogy arca egy részének szövetei elhaltak, és már nem fognak regenerálódni. Bár azóta számtalan archelyreállító-műtéten átesett, elmondása szerint az emberek mindig emlékeztetik arra, hogyan is néz ki valójában. Tammy azonban készen áll rá, hogy újra szerelmes legyen, ezért is jelentkezett egy brit tévécsatorna párkereső reality műsorába:

“Nem akarok örökké egyedül lenni. Találni szeretnék valakit, aki szeret engem.”

betöltés...