Talált egy beteg csecsemőt a szemétben feküdni. Amit ezután tett, elképesztő!

A 2010-es haiti-i földrengés után az ország még mindig nem állt talpra teljesen. Sokan határoztak úgy, hogy segíteni szeretnének. Ez a lány viszont nem is tudta, hogy ezután teljesen megváltozik az élete!

Sarah Conque, a 28 éves szociális munkás a szigetországba utazott, hogy segítsen az otthon nélkül maradt családoknak, és gyerekeknek.
Egy kórházban dolgozott, amikor egy édesanya bevitte beteg kislányát. Nika vízfejűségtől szenvedett, amikor folyadék gyűlik a koponyába, és belülről feszíti azt.

Az akkor három hónapos Nika édesanyja próbálta rejtegetni a gyereket, mint a saját szégyenét, és nem is foglalkozott a jólétével.
Miután Nikát elvitte az anyja, a fiatal gondozónő nem tudta kiverni a fejéből a csöppséget, végül nyolc hónappal később újra rátalált, és rávette az anyát, hogy adja a gyermeket abba az árvaházba, ahol önkéntesként dolgozott.
Nika állapota válságos volt, a súlya alig fele egy egy éves csecsemő súlyának, a szervei lassan leálltak, az orvosok azt mondták, itt már csak a csoda segíthet.

A fiatal nő azonban nem adta fel a reményt, lassan elkezdte etetni a kislányt, aki kezdetben néhány milliliter tejet ivott meg óránként, de végül a kitartása kifizetődött.

Sikerült elérnie, hogy a legális gyámja lehessen, ezután pedig az államokba vitte a gyermeket, aki ott operáción esett át, aminek a hatására csökkent a nyomás a fejében, és habár nem egészséges, ugyanolyan mosolygós, mint bármelyik kisbaba.

betöltés...