15 édesanya, aki bizonyítja, hogy az anyák a legerősebbek ezen a bolygón

betöltés...

Sokan nincsenek tisztában azzal, mennyire meg tudja viselni egy-egy terhesség az édesanya testét, sokukon maradandó nyomot hagyva. Persze ez nem mindenkire igaz, van, akin szinte meg sem látszik. De ez mind mellékes! Mindig csak az a fontos, hogy a baba egészséges legyen!
Vannak azonban olyan édesanyák, akik e nyomok miatt úgy érzik, elvesztették korábbi szépségüket, alakjukat. Az alábbi 15 anya nagyon jó példa arra, hogy igenis, ez nem egy olyan dolog, amit szégyellni kellene, hiszen ezek a boldogság nyomai.

“A méhemben 10 gyermek növekedett, de csak 5 született meg. De ez is csoda, nem gondolod?”

“Ilyen az alakom 4 hónappal a szülés után. De nem számít, csak az, hogy szerethetem a kisfiamat!”

Együtt boldogok!

“Szerettem volna egy őszinte fotót az újszülött gyermekemmel.”

“Minden nap megkérdezik tőlem más anyák, hogy hogyan tudtam visszanyerni a régi alakomat. Az igazság az, hogy sehogy! De nem is bánom!”

“A terhességem után nem tudtam visszanyerni a korábbi súlyomat, de nem is érdekel, mert már megszoktam így magam!”

Egy kivételesen erős édesanya! Amputálni kellett a lábát, daganatos volt és mindezek után három gyermeknek adott életet.

“Így nézek ki egy héttel a szülés után.”

“Úgy érzem, minden egyes szülés közelebb visz a testemhez. Persze, néhány kilóval nehezebb vagyok, de ez az anyai test szépsége.”

“Így nézek ki most és ilyen is maradok. Túl sok időt és energiát fektettem abba, hogy visszanyerjem a régi alakomat.”

“Egy nappal a szülés után. A hasam még mindig duzzadt a benne lévő folyadék miatt, a bőröm és az izmaim megnyúlottak és a méhem sosem volt még ekkora.”

“Harminchat órával a szülés után: az anya fáradtan küzd tovább, a babák alszanak, mellbimbók fájnak, a könny és a tej folyik.”

“A fotóink nem feltétlenül tökéletesek, amikor megosztjuk őket. Nem kell tökéletesnek lennünk ahhoz, hogy szeressenek. A testünknek sem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy jelentsen valamit. És az életnek nem kell tökéletesnek lennie ahhoz, hogy jó legyen.”

“Soha nem fogom megérteni, hogy miért tekintik gyengének és törékenynek a nőket. A nők nagyon is erősek. És az anyák… az anyák a legerősebbek ezen a bolygón.”

betöltés...