7 híres ember a történelemből, akik gyilkos merénylet áldozatai lettek

Néha furcsának tűnthet, amikor ismert politikusok, zenészek vagy más befolyásos emberek kizárólag testőrökkel a hátuk mögött jelennek meg a nyilvánosság előtt. Vajon tényleg szükséges az efféle védelem? Vannak olyan hülyék, akik megpróbálnák megölni mondjuk az amerikai elnököt vagy egy világhírű énekest?

Nem is egy példát ismerünk a történelemből, amikor közismert emberek lettek gyilkosság áldozatai. A legnagyobbak nem csak a rajongókat, de az ellenségeket és rosszakarókat egyaránt vonzzák, és néhány szélsőséges esetben az öléstől sem riad vissza egy-egy haragos.

#7 John Lennon

John Ono Lennon (1940-1980) a 20. század egyik legnagyobb hatású énekese, zeneszerzője, költője és a The Beatles gitárosa volt. Az 1960-as évek folyamán Paul McCartneyval való együttműködése komoly hatást gyakorolt a rockzene fejlődésére, a komolyabb és politikai üzenetet hordozó irányba terelve azt. Filozófiája leginkább a béke hirdetésében rejlett. Még így is sokan akadtak, akik nem értettek egyet vele, és a halálát a követelték. Lennont egy hotel előtt lőtték agyon testébe öt golyót eresztve. Minden megmentésére irányuló erőfeszítés ellenére belehalt a vérveszteségbe. 40 éves volt.

#6 Mohandász Karamcsand Gandhi

Gandhi (1869-1948), híveitől kapott tiszteletnevén Mahátma Gandhi India politikai és spirituális vezetője, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja volt. Nevében a Mahátma egy szanszkrit szó, ami azt jelenti, hogy „nagy lélek”. Ezen a néven ismeri őt az egész világ, s vált a békés ellenállás jelképévé. Nézete szerint a szeretet és az erőszakmentesség mindent legyőz. Az erőszakmentesség az, amikor azokat szeretjük, akik minket gyűlölnek. Ha csak azokat szeretjük, akik minket is szeretnek az nem erőszakmentesség. Így nem véletlen, hogy az egész világot megrázta a hír, hogy Gandhit egy extrém aktivista fegyverrel orvul meggyilkolta. 79 éves volt.

#5 John F. Kennedy

John Fitzgerald Kennedy (1917-1963) az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke volt, aki hivatali időben mindössze szűk 3 évet töltött. A mai napig az egyetlen római katolikus amerikai elnök, s a legfiatalabb, akit az USA elnökévé választottak, mindössze 43 évesen. Beiktatási beszédekor azt mondta: „Ne azt kérdezd meg, mit tud az országod érted tenni, hanem azt, te mit tudsz érte tenni.” Ez Kennedy leghíresebb idézete. A halál Dallasban az Elm Streetnél érte, amikor az elnöki konvojával egy nyitott autóban utazott feleségével és a texasi kormányzóval. Ekkor találták el a lövések; előbb a torkán, majd a fején. Megnevezett gyilkosát, Lee Harvey Oswaldot egyesek magányos merénylőnek, mások csak utasítást végrehajtó bűnbaknak tartják. 46 éves volt.

#4 Julius Caesar

Caius Iulius Caesar (i. e. 100 – i. e. 44) római hadvezér és politikus volt, aki fontos szerepet játszott a köztársaság felszámolásában és a császárság intézményének létrehozásában. Minden idők legnagyobb stratégájaként elfoglalta Galliát, és elsőként vezetett hadjáratot Britanniába. Mondhatni, mindent sikerült megnyernie, csak polgártársait nem: Róma nem tolerálta őt. Az egyre hangosabb zúgolódást és a diktatúrát látva Marcus Brutus és több szenátor összeesküdött és meggyilkolták Caesart, abban a reményben, hogy sikerül megmenteniük a köztársaságot.

#3 Martin Luther King

Martin Luther King, Jr. (1929-1968) polgárjogi harcos, politikai aktivista, valamint az afroamerikai polgárjogi mozgalom egyik vezető személyisége volt. Célja a fehérek és feketék között fennálló jogi egyenlőtlenség és a feketékkel szembeni faji megkülönböztetés megszüntetése volt. Beszédeiben, nyilatkozataiban és tetteiben mindig az erőszakmentességet hirdette, céljai eléréséért a polgári engedetlenség módszerét is alkalmazta. A Van egy álmom… kezdetű beszéde óriási nyilvánosságot hozott a polgárjogi mozgalomnak, Kinget pedig a történelem egyik legnagyobb szónokává emelte.  1964-ben ő lett a legfiatalabb férfi, aki elnyerte a Nobel-békedíjat. Luther King épp egy motel erkélyén állt, amikor fejbe lőtték. A hír országszerte zavargásokat okozott. Johnson elnök április 7-ét gyásznappá nyilvánította.

#2 Abraham Lincoln

Abraham Lincoln (1809-1865) az Amerikai Egyesült Államok tizenhatodik – elsőként republikánus elnöke volt. Szerénysége, becsületessége, humora, embersége miatt, az Unió megvédelmezése, a rabszolgák felszabadítása, valamint drámai halálára való tekintettel az amerikai politikai kultúra legnagyobb tiszteletének örvend. Életében azonban milliók gyűlölték is, pl. a Dél szülöttei, akik ellen háborút viselt. Az ellene elkövetett merénylet sokkolta az országot. Lelövése éjszakáján pánik uralkodott el egész Washingtonban. Halála után emiatt legendás személyiséggé vált. Képmása díszíti az egycentes fémpénz és az ötdolláros bankjegy előoldalát.

#1 Ferenc Ferdinánd főherceg

Teljesnevén Habsburg–Lotaringiai Ferenc Ferdinánd (1863-1914) osztrák főherceg az Osztrák–Magyar Monarchia akkori trónörököse. A főherceg eltökélt szándéka volt a Magyar Királyság 1867-ben rögzített alkotmányos különállásának megszüntetése, és a magyar állam betagolása a szövetségi államrendszerbe, amelyben az uralkodónak erős központi irányító szerepet szánt. A trónörökös veszélyes ellenséggé vált udvari körökben. Reformjai sok hatalmasságot kizökkentettek volna ügyeik megszokott, kényelmes rendjéből. Tartottak tőle a magyar, de legfőképpen a szerb nacionalisták is. Az életét kioltó szarajevói merénylet az első világháborút kirobbantó eseménynek tekinthető.

* * *

Természetesen nem csak e 7 esetet ismerjük a történelemből, amikor egy közismert személy egy megtébolyult lélek vagy szervezett gyilkosság áldozatává válik. Sajnos pont az a jellemző, hogy gyakorta törnek a hírességek életére, talán pont ezért próbálják egyre komolyabb védelemmel körbevenni magukat. Talán ez sem elég.

betöltés...