Sokan nem tudják, hogy mit jelent ez a két fekete pötty a telefonon. Te tudtad?

Általában a telefon jobb felső sarkában, a mikrofon mellett található két fekete pötty. Van, akinek ez a bal oldalon helyezkedik el. Fordult már meg a fejedben, hogy milyen funkciója lehet?

Van, akit teljesen hidegen hagy, de olyan is akad, aki bizony kíváncsi arra, hogy milyen funkciója van a két pöttynek. Nem életmentő fontosságúak, de azoknak, akik kicsit kíváncsibb természetűek, eláruljuk.

Az egyiket úgy hívják, hogy közelségérzékelő szenzor. A szerepe pedig az, hogy telefonálás közben, abban a percben, ahogy érzékeli, hogy arcunk közeledik a telefonhoz, lezárja a képernyőt, és ezzel együtt a billentyűzetet. Így beszélgetés közben nem történhet meg az, hogy az arcunkkal, vagy fülünkkel a képernyőhöz érve egy másik gombot is megnyomunk. A másik pedig a fényérzékelő, ami a kijelző fényerejét szabályozza.

A norvég Elliptic Labs fejlesztő, a legújabb tervek szerint a szenzoros érzékelőket a közeljövőben ultrahangra váltaná le. Ennek a megoldásnak a legnagyobb előnye a helytakarékosság lenne. Az új technológia iránt vannak már érdeklődők, így az is előfordulhat, hogy már az idén piacra dobják az első ultrahangos telefonokat.

betöltés...