Fia temetésén találkozott először a most 19 éves sráccal a 72 éves nő, házasság lett a vége

A szerelem bármilyen akadályt képes legyőzni, akár a korkülönbséget is.

Gery és Almeda Hardwick különös története nem a legkellemesebben kezdődött. A pár először Almeda fiának temetésén találkozott, aki 45 évesen vesztette életét. A 71 éves édesanya elkeseredettsége közepette sem tudta figyelmen kívül hagyni, a fiatal, akkor csupán 17 éves Gary-t.

„A szertartás közben sem tudtam levenni róla a szemem” – mesélte Almeda. „Olyan volt akár egy fénysugár, amely enyhíteni tudta a szenvedésemet.”

Pár hónappal később Gary és Almeda újra találkoztak a Chuck E. Cheese étteremben, nemsokkal azután, hogy Gary kapcsolata véget ért a 77 éves élettársával. Az ekkor már szabad Gary viszonozta Almeda érzelmeit, így 3 héttel később összeházasodtak.

Most, két évvel később szerelmük még mindig ugyanolyan erős. A pár Almeda lakásán él, az Egyesült Államokban, Almeda egyik unokájával, aki 3 évvel idősebb Gary-nél.

„Ha szeretsz valakit, akkor az életkor csupán egy szám. Gary két éve a lelkitársam és a házastársam is egyben.” – mondta Almeda.

Amikor Garyt kérdezték arról, hogy őt zavarja az életkorbeli különbség azt válaszolta: „Soha nem gondoltam úgy, hogy hiba lett volna feleségül venni Almeda-t. A koromhoz képest nagyon érett vagyok, és nem tudnék beilleszkedni a fiatalok körébe.”

A pár emellett közösen vlogol Gary&Almeda Reacts néven, több mint 50.000 feliratkozójuk van.

https://youtu.be/ofcpUPs7URg

Ha ők szeretik egymást, mi nem állunk a boldogságuk útjába. Különben sem a korkülönbség az, ami kifogásolható, inkább a temetés nem a legjobb alkalom az első randira.

betöltés...