Ezek a gyerekek az életüket kockáztatva jutnak el az iskolába nap mint nap. Megdöbbentő képek!
A gyerekeknek itthon az iskolába járás legveszélyesebb része az úttesten való átkelés. De ez nem mindenhol ilyen egyszerű.
A világ sok részén nincsenek kiépített utak, de még földutak sem. A lenti történetek itthonról hihetetlenül hangzanak, pedig a világ sok részén, ahol a jólét egy ismeretlen fogalom, nap mint nap veszélyes, megpróbáltatásokkal teli utakon mennek iskolába a gyerekek. Mert tanulni mindenhol kell.
Nézd meg például ezeket a kínai gyerekeket Genguan falujából. Minden nap egy fél méter széles járaton jutnak el az iskolába, hatalmas szakadékkal a lábuk alatt. Az iskola a hegy tetején van, és 2 út vezet csak oda. A másik 2 órával hosszabb séta, így inkább erre mennek. Az osztályfőnökük is velük tart minden reggel, mind a 49 diákkal.
Indonéziában, Padang falujában két évvel ezelőtt leszakadt a függőhíd, így azóta minden nap így egyensúlyozva kell átkelniük 10 méterrel egy folyó felett. Azt már meg sem kell említeni, hogy utána még 11 kilométert gyalogolnak az iskoláig.
Egy másik indonéziai faluban, Sanghiang Tanjungban szintén leszakadt a függőhíd a 2012-es árvizekben. Itt ugyan van pár kilométerre egy híd, de az 30 perccel meghosszabbítaná az utat, így a diákok és tanáruk inkább a veszélyesebb megoldást választják.
A jó hír, hogy a helyi acélgyár hamarosan épít nekik egy új hidat.
Újból Indonéziában vagyunk, most Javában. A gyerekek itt egy levegőben függő vízcsatornán bicikliznek át 2 hegycsúcs között, hiszen a rendes út 6 kilométerrel hosszabb lenne.
A Fülöp Szigeteken, Rizal tartományában a gyerekek egy felfújható gumikeréken kelnek át a folyón iskolába menet. Ha esőzés van, és megduzzad, vagy gyorsul a folyó áramlása, ismerősökhöz kéredzkednek be, ha nem tudnak hazatérni iskolából. A falu környékén nincs híd, így ez az egyetlen megoldás, ha tanulni akarnak.
Ezeknek a vietnámi gyerekeknek még sanyarúbb sorsuk van. Ők a folyót átúszva mennek iskolába minden nap, és persze arra is jönnek haza. Műanyag szatyorba rakják ruhájukat az úszás alatt, hogy azok ne legyenek vizesek. A folyó 15 méter széles, és 20 méter mély.
Nepál hegyvidékein, ahol sem utak, sem hidak nem léteznek, a gyerekek bármilyen biztonsági felszerelés nélkül kelnek át a szakadékok felett a lent látható módon. Érdekes, hogy még így is egyenruhába járnak iskolába.
Columbiába ilyen kábeleken csúsznak a diákok iskolába. Elsőre akár élvezetesnek is látszik, de ha megtudnánk hogy a saját gyermekünk 70 km/órás sebességgel, 400 méterrel a felszín felett, 800 métert csúszik egy kifeszített kábelen, nem biztos, hogy örülnénk. 60 másodpercig tart a csúszás.
Ezen az elképesztő képen a kislány előtti zsákban öccsét viszi, aki 5 évesen még túl fiatal ahhoz, hogy egymaga csússzon. A lány jobb kezében a „fék” látható.
Kínába visszatérve az elsőhöz hasonló képet láthatunk, csak itt a gyerekek 160 kilométert tesznek meg iskolába menet, de ezt persze évente csak egyszer, oda-vissza. Az út 2 napig tart, rendkívül veszélyes terepeken, sziklákon, folyókon át.
Végezetül egy megdöbbentő kép, ahogy egy Jeruzsálem melletti menekülttáborban sétál a kislány iskolába, látszólag tudomást sem véve a körülötte zajló dolgokról. A kislány körül köveket láthatunk, amiket a Palesztin tüntetők a kislány mögött lévő katonákra dobáltak. Kész elmebaj.
A fente képeket látva el lehet gondolkozni, amikor a gyerekünk elsírja magát, hogy „nincs kedve iskolába menni”. A világ számos táján az iskolába járás egyáltalán nem kérdés, sőt, a testi veszélyek sem jelenthetnek akadályt.
