Az idegen figyeli az anyát és kislányát a boltban és hirtelen ezt suttogja: “Búcsúzz el anyától”

Mikor egy boltban bevásárláskor épp sorban állunk a kasszánál gyermekünkkel, sokszor előfordul, hogy idegenek megjegyzést tesznek a gyerekünkkel kapcsolatban. Ez lehet dicsérte, kritika, vagy más megjegyzés de általában ártatlan dologról van szó. De az Egyesült Államokban, Longview városában élő Amanda Cropsey Florczykowski esetében nem ez volt a helyzet. A Facebook bejegyzésében figyelmezteti a szülőket erre.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1186065151485982&set=a.103754189717089.6441.100002475246621&type=3

Ezt írta a Facebook oldalán:

“Éppen sorban álltam a közelünkben lévő boltban a kasszánál. Kivettem a bevásárló kocsiból a kislányomat. Az előttem lévő pár beszélgetni kezdett velünk és több kérdést is feltettek, hány éves a kislányom stb. Először azt hittem talán túl nagyok a kulturális különbségek közöttünk, mert nem tetszett, ahogy a hölgy mozgott és egyre közelebb jött hozzám és a bevásárló kocsihoz.

Egy idő után megkérdezte, hogy megfoghatja-e a kislányomat és ekkor már annyira közel állt hozzám, hogy a kislányomnak már csak a karját kellett kinyújtani és már el is érte a nő nyakát. A nő megfogta a kislányomat aztán egy pillanatra odébb akart lépni és közben azt mondta a lányomnak: Búcsúzz el anyától!

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10202867399315922&set=a.1486071481662.2061467.1530173809&type=3

Amanda folytatja:

“Úgy gondoltam ez elég furcsa megjegyzés volt ezért nem engedtem, hogy a nő kivegye a kezemből a gyereket. Ő pedig nem akarta a gyereket elengedni de aztán vonakodva mégis békén hagyta őt.

Nagyon furcsa érzés volt. Az egész történet, az hogy beszélgetni kezdtek velem, aztán meg akarták fogni a gyereket. Nagyon megijedtem ettől az egésztől.

Nem olyan messze tőlünk láttam egy férfit, egyedül volt, nem volt semmi a bevásárló kosarában. Nem fordult teljesen felénk de biztos voltam benne, hogy minket figyelt. Minden egyes lépésemet követte ezért én visszabámultam rá és tudomására adtam, látom, hogy figyel minket.”

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10204054946123850&set=a.1486071481662.2061467.1530173809&type=3

Amandának furcsa volt az egész ezért odament a bolt biztonsági őréhez és elmondta neki, mi történt vele.

Az édesanya és kislánya biztonságban elhagyta a boltot. Amanda otthon elkezdett olvasni a gyerekrablásról és nagyon megijedt. Sok esetleírás nagyon hasonlított ahhoz, amin ő aznap keresztül ment.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1282313955194434&set=a.213099322115908.48706.100002475246621&type=3

Ezért úgy döntött, megoszt néhány gondolatot ezzel az esettel kapcsolatban:

“A gyerekrablók általában csoportban dolgoznak és legtöbbször a boltokban találkozhatunk velük. Az én esetemben úgy tűnt, a pár és a férfi nem is ismerik egymást, de biztos vagyok benne, hogy ők egy csapatot alkottak.”

“A pár csak két nagyon olcsó dolgot vásárolt, ami igazán nem fontos egy háztartásban.”

“A nő a bevásárlókocsimra tette a kezét. Én addig semmit sem pakoltam még ki a szalagra. Úgy tűnt, mintha el akarná vonni a figyelmemet valamiről, vagy segíteni akart nekem, hogy megfogja a gyereket amíg én kipakolok.”

“A gyerekrablók sokszor követnek egészen a kocsiig, ott pedig elviszik a gyereket addig, amíg te pakolsz.

Milyen szerencse, hogy Amanda ilyen gyorsan szólt a biztonsági őröknek. Most mi segítünk neki azzal, hogy továbbítjuk ezt az információt.

betöltés...