Ezért ölhették meg VV Fanni-t

Még mindig nem lehet tudni mi történt pontosan VV Fannival és, hogy miért ölthették meg, habár a bulvárlapokban sok találgatás felbukkant.

A Bors úgy tudja VV Fanni együtt járt azzal a B. Lászlóval, akit most a lány megölésével gyanúsítanak.

A bulvárlapok szerint Novozánszki Fanni jó ideje járhatott a férfival, aki mindennel próbálta elhalmozni, de egy idő után már nem tudta a lány igényeit finanszírozni, ezért a nő szakított vele.

Noha a férfi nagyszüleivel élt egy panelban, közben 50-100 milliós sportkocsikkal járt.

„Nem titok, hogy Fanni meglehetősen költséges életmódot folytatott, amelyet a férfi egyre nehezebben tudott finanszírozni, mind gyakrabban szorult kölcsönökre” – húzza alá a Bors, a lap szerint a férfi fülig szerelmes volt a nőbe, a szakításba sem tudott beletörődni.

Szerdán kiderült, hogy a valóságshow-hős lakásánál lévő kamerák rögzítették, ahogy B. László egy éjszaka az ölében viszi el a fiatal nő élettelen testét. Az egyenruhások később megtalálták a lány vérét a gyanúsított autójában, melyben késre és fegyverre is bukkantak, ami azt feltételezi, hogy B. László előre készült a lány meggyilkolására.

A férfit többször kihallgatták, ám nem akar együttműködni a rendőrséggel.

betöltés...