Megalázó pofátlanság a SPÁRBAN. Ezért nem megyek többet be..

Négy apróságot vettem 20 perccel ezelőtt.

A pénztártól való távozásom után odalépett hozzám egy férfi és megkérdezte, hogy eltettem-e a blokkot. Mondtam, hogy igen, erre ő kérte, hogy vegyem elő, mert blokk ellenőrzést tartanak. Elővettem. Azt mondta, hogy pakoljam ki a szatyorból, amit vásároltam (közben odajött egy ott dolgozó nő, hogy segítsen kipipálni a blokkon feltüntetett árut, mert biztosan olyan sok az a négy kis dolog).

Mondtam nekik, hogy talán nem itt mindenki szeme láttára kellene ezt tenni, mert megalázónak tartom. Miután ez megtörtént, szólt a férfi, hogy pakoljam ki azt is, ami még a szatyorban van…. “Ezek szerint lopással gyanúsítanak?” – kérdeztem. Azt mondta, hogy ő nem tehet erről, de ha szólnak neki, hogy a kamerafelvétel….. vagyis IGEN, csak nem mondta ki! Kipakoltam (pénztárca, telefon, szemüveg, cigi, öngyújtó….. és mutattam, hogy van még az alján pár szem dió, amit útközben szedtem fel és 3-4 papír zsebkendő.

A pasi hosszan meredt a szatyor aljára, már úgy gondoltam azt is kiszedem….. végül nem sikerült rajtakapniuk lopáson, mert (ők nem tudják…. de én inkább adok, mint hogy másoktól elvegyek)… A boltos nő hangosan megjegyezte, hogy “XY kasszájával minden rendben”, (gondolom ezzel a kijelentéssel akart engem mások előtt NEM lopósnak feltüntetni), ami engem cseppet sem nyugtatott meg természetesen.

Ennyi erővel azt is kiabálhatta volna, hogy “nem lopott a nő”. Biztosan a kánikula miatt ilyen éber a biztonsági őr, mert egyébként túl sok időt tölt a bolton kívül dohányzással!!!! Nagyon sokszor láttam. Mélységesen fel vagyok háborodva és nagyon rosszul esett!

betöltés...