Hogyan tilos terhesség során aludni. Melyik a legideálisabb?

Általános probléma, hogy a terhesség alatt a kismama nem tudja alaposan kipihenni magát. Az első trimeszterben főleg a húgyhólyag miatt kényszerül többször is felébredni a várandós az éjszaka folyamán, de ugyanez igaz az utolsó harmadra is. Nehezítve azzal, hogy ebben az időszakban már a baba sem feltétlenül hagyja aludni a mamát. Pedig a pihenés különösen fontos a terhesség alatt, hiszen ez is hozzájárul a kicsi optimális fejlődéséhez. Arról nem is beszélve, hogy a szülés után valószínűleg úgyis hozzá kell szoknunk majd az éjszakázáshoz. Mit tehetünk azért, hogy terhesen jól aludjunk?

Tankolj fel folyadékkal! Gyakori, hogy esténként a sok ivás után tényleg gyakran kell ellátogatni a mellékhelyiségbe. Főleg igaz ez arra az időszakra, mikor a baba már olyan nagy, hogy hathatós nyomást is gyakorol a húgyhólyagra. A magzatvíz miatt kicsit sem mindegy, mennyit iszunk, de érdemes úgy beosztani a folyadékot, hogy napközben visszük be a nagy részét, este pedig már csak akkor emeljük a poharat, ha valóban szomjasak vagyunk. Akkor is csak koffeinmentes italokat válasszunk.

Szundíts okosan! Ismételten az első és a harmadik trimeszterre jellemző, hogy a terhes könnyedén kifárad és gyakrabban álmos. Nem csoda, hogy a kismamák jó része kívánja a napközbeni szundikálást. Nincs is ezzel semmi baj, ha kora délután hunyunk egyet, és ügyelünk rá, hogy a pihenőidő ne legyen több, mint 40 perc. Máskülönben bekavarhatjuk a belső óránkat, és esetleg este jóval nehezebbé válik az elalvás.

Kapcsold ki a kütyüket! Legalább egy órával lefekvés előtt kapcsold ki a televíziót vagy a számítógépet. De teljesen, ne csak stand-by üzemmódra. Ennek fényét ugyanis az agy akár nappali fényként is felfoghatja, és így lecsökken az elalvást segítő hormonok termelése, vagyis nehezebb lesz álomba süppedned. Arról nem is beszélve, hogy mindkét szerkezet komoly ingert jelent az agyműködésnek, vagyis pont az ellazulás ellen dolgoznak.

Oldd a stresszt! Alakíts ki egy olyan esti, lefekvést megelőző rituálét magadnak, amiről tudod, hogy segít ellazulnod. Ez egyébként gyerekként még része az életünknek: az esti fürdés, majd meseolvasás nemcsak együttlétet jelent, de el is lazítja a gyerekeket – nem árt, ha minél előbb bevezeted majd a babádnál is. De visszatérve rád: végy egy kellemesen meleg fürdőt – vagy tusolj le: a vízből kilépve egy kicsit lecsökken majd a testhőd, pont, mint elalvásnál. Segíthet még a jóga, a nyújtó vagy légzőgyakorlatok is – és ne feledkezzünk meg az olvasás álmosító hatásáról se.

Vigyázz a serkentőkkel! Azt már tudjuk, hogy a kávézást nem kell száműzni a terhesség hónapjaiban, de azért érdemes vigyázni a serkentő hatású, koffeintartalmú itallal: délután egy után már lehetőleg ne igyál se kávét, se kapuccsínót. A koffein ugyanis lassabban bomlik le a terhes nők szervezetében. Ugyanígy érdemes figyelni a fekete tea fogyasztására is.

Minőséget vacsorára! Estefelé mindenképpen kerülendő a nehéz ételek fogyasztása, hiszen kifejezetten leterhelik a gyomrot. A könnyű vacsorát próbáljuk meg úgy összeállítani, hogy hosszabb távon laktató legyen – vagyis ne indítsa a vércukorszintet őrült hullámzásnak. Emellett készíthetünk még magunknak egy kis ropogtatnivalót, ha abban nincs több, mint kb. 200 kalória, viszont sok benne a fehérje és az összetett szénhidrát. Jó választás, ha például egy kis túrót és zöldséget-gyümölcsöt, esetleg hummuszt vagy sajtot majszolunk egy kis teljes kiőrlésű krékerrel úgy fél órával a lefekvés előtt.

Lazítsd el a lábad! Bár a kutatók a mai napig nem tudják, mi az oka, a kismamákat meglehetősen sűrűn sújtja a lábgörcs. Egy gombócba ugrott izom fájdalmára ébredni pedig meglehetősen vacak. Ezen segíthet némi magnézium bevitele – ezt általában amúgy is szedni kell a terheseknek -, kalciummal vagy anélkül: 300 mg néhány órával a lefekvés előtt beszedve hatékonyan csökkentheti a lábgörcsök esélyét. Ugyanígy segíthet a magnézium és kalcium tartalmú ásványvíz is, akárcsak a jóga és nyújtás, amivel hatékonyan át lehet dolgoztatni és el lehet lazítani a láb izmait.

Kelj ki az ágyból! De komolyan: ha csak forgolódsz, és bosszankodsz rajta, hogy nem tudsz aludni, az biztos nem segít a lazításban. Hiszen minél tovább próbálkozol, annál idegesebb leszel csak, és annál kisebb az esélyed a pihenésre. Ha tíz perc alatt nem tudsz elaludni, kelj ki az ágyból és 15 percig csinálj valamit, ami ellazít, elálmosít: olvass vagy meditálj. Ezután bújj csak vissza a takaró alá.

Szabadulj meg a gyomorégéstől! A terhesség harmadik trimeszterében az egyik legáltalánosabb és legkellemetlenebb tünet a gyomorégés. De sajnos, akad olyan kismama, aki már az első harmadban is közelebbi ismeretséget köt vele. Az emelkedő progeszteronszint ugyanis a gyomorszáj záróizmát túlságosan lazává teheti. Így aztán a gyomorsav akadálytalanul a nyelőcső felé áramolhat. Ez pedig nemcsak olyan fájdalommal járhat, ami megakadályoz az alvásban, de a torkodnak is árt, és krónikus köhögéshez is vezethet.

Hogy nálad kisebb eséllyel alakuljon ki a reflux, éjszaka ne feküdj teljesen vízszintesben az ágyban, helyette tégy pár magasabb párnát a felsőtested alá – bár pár összecsavart törülköző is megteszi, ha nincs elég párnátok- úgy, hogy legalább 30 fokos szögben emelkedj el az ágy szintjétől. Kerüld az olyan savas ételek fogyasztását, mint a paradicsom, citrusfélék, koffein vagy csokoládé – főleg lefekvés előtt 4-5 órával már ne fogyassz belőlük. Ha ez sem segít, használhatsz savlekötőt is – a Gyógyszerkeresőben megtalálod, melyik alkalmazható terhesség alatt -, de szódabikarbónát ne vegyél be, az nem tesz jót a babának.

Támaszd alá a gyereket! Sok kismama éjszaka azért nem tud jól aludni, mert a méhét immár jócskán kitöltő baba ilyenkor tart bokszedzést odabent. Gyakran csak az a magyarázata ennek, hogy napközben a mama mozgása elringatja a babát, aki ekkora annyira kipihent, hogy az istenért sem tud nyugton maradni, ám előfordul, hogy csak az nem tetszik a kicsinek, hogy az anya testhelyzete kényelmetlen számára. Segítséget jelenthet, ha egy kispárnával alátámasztja a kismama a hasát, esetleg ha van szoptatóspárna, vessük be azt: isteni úgy aludni, hogy a hosszú párnát a térdeink közé kapva átvezetjük a hatalmas pocak alatt.
+1 tipp:

Ha semmi sem segít, és már legalább két hete küzdünk alvási problémákkal, érdemes beszámolni erről a szülészorvosnak vagy a szülésznőnknek. Csak határozottan, mert bár lehet, hogy ezek a problémák szülés után pár héttel maguktól is megoldódnának – ha mástól nem, hát a teljes kialvatlanságtól -, de miért is kéne ezért hónapokon át szenvednünk? Az alvásproblémák hátterében lehet apnoé vagy akár egy enyhébb depresszió is, de okozhatják tudat alatt feszülő kétségek, kérdések, bizonytalanságok – sosem árt, ha beszélünk róluk, ez is segíthet felkészülni az anyaságra.

Nektek volt problémátok az éjszakai pihenéssel a szülés előtt?

betöltés...