Így szagtalanítsd a régi befőttes üvegeket 2 lépésben

A befőttes üvegek kincsek a háztartásban. Savanyúságok eltevésére, ételek tárolására folyamatosan használjuk őket. Könnyen tisztíthatók és légmentesen záródnak, ezzel nélkülözhetetlenné teszik magukat a háziasszony számára. Azonban a szagokat is magukba zárják. Az előzőleg bennük tárolt étel szagát érezve nem szívesen teszel bele egészen más élelmiszert, pl. savanyúság után barackbefőttet, hiszen az is átvenné a szagot.

Mosod és öblíted, forrázod és újra jön a mosogatószer, de a szagok csak nem akarnak odébb állni. A befőttes üvegeknél sajnos a megszokott mosogatási eljárás nem elég, hogy frissé varázsold őket. Viszont egy igen egyszerű és okos trükk átsegít ezen a problémán! Ehhez pedig mindössze két hozzávalóra lesz szükséged.

Mustár és víz

Nem kell a legdrágább mustárt beszerezned a feladathoz. A legolcsóbb változat is megteszi, sőt, akár mustár port is használhatsz. Tégy 1 teáskanál mustárt a befőttes üveg aljára, önts rá forró vizetés alaposan keverd össze. Még jobb, ha rácsavarod az üveg tetejét és összerázod benne a mustáros vizet. Ezután öntsd ki belőle, majd a szokásos módon mosd el a befőttes üveget! Ha beleszagolsz, nem fogod tudni megmondani, mit tároltál benne korábban.

Ez a módszer az üvegnél kitűnően működik, de a műanyag tárolókkal más a helyzet. Ezeknek több időre van szükségük ahhoz, hogy a beléjük ivódott szag teljesen a múlté legyen. Ha a műanyag edényed árasztja magából a kellemetlen ételszagot, a mustáros-vizes keveréket nem elég csupán összeráznod benne, de benne is kell hagynod legalább néhány órán át vagy inkább egész éjszakára.

betöltés...