Felnőtt a világ legszebb kislánya, és úgy néz ki, mint Palvin Barbi

Ő az a lány, aki már 4 éves korában is szépségideálnak számított.

Thylane Blondeau már nem 4 éves többé

Abszolút igaz, hogy ahogy az ember öregszik, annál kevésbé érzi cikinek az egyébként gázos gyerekkori fotóit, amiken maszatosan – többnyire könyékig a tortában -, vagy kacsával a fürdőkádban pózol. Ezek a képek valahogy soha nem sikerülnek túl vonzóra, hacsak nem születik valaki olyan arccal, hogy már szinte születése után szerződést kaphatna a legnevesebb modellügynökségektől.

Persze nem lehet mindenki Thylane Blondeau, az a jelenleg 16 éves tinédzser, akit a világ legszebb kislányaként tartanak számon, legalábbis úgy volt, hiszen időközben felnőtt, és gyönyörűbb, mint valaha.

Így néz ki Thylane most

Gyönyörű fiatal nő lett. (Zárójelben megjegyeznénk, hogy szerintünk kísértetiesen hasonlít Palvin Barbira, akivel nem egy, de több közös képen is szerepel, ezeket a következő oldalon boldogan megmutatjuk.)

A tökéletes arc

A fiatal francia lány az évek során többek között olyan divatnagyágyúkkal dolgozott együtt, mint a Lacoste vagy Ralph Lauren, jelenleg pedig az IMG Models nevű ügynökséggel van szerződése, amiért sok feltörekvő modell ölni tudna.

Nem mellesleg Palvin Barbival is dolgozott együtt

A képleírásban ez olvasható: “munka a királynővel”. A fotó tavaly októberében készült.

Márciusban is közös képen

“Az ikertesóm” – írta Thylane, amivel nagyon nem lőtt mellé.

View this post on Instagram

My twin !!!!❤️ @realbarbarapalvin

A post shared by Thylane 🦋 (@thylaneblondeau) on

betöltés...