Oroszlán jegyű a gyermeked? Akkor erre kell figyelned!

Az Oroszlán szülött gyermek azzal az öntudattal és naiv elképzeléssel jön a világra, hogy az egész világ őmiatta van, és mindenkinek el kell ismernie az ő tekintélyét. Ugyanakkor…

Ha Oroszlán jegyű a gyermeked, valószínűleg már észrevetted, hogy nehezen érti meg, hogy „a világon mások is vannak”, és nem mindig ő az első. Ettől függetlenül nagylelkű és jószívű,  élvezi, hogy milyen nagyszerű dolog másoknak jót tenni.

Az önzés, a toporzékolás és a dühkitörés gyakori az Oroszlán gyermekeknél, de ha ezt jól kezeled (ha azt tapasztalja, hogy az ilyen megnyilvánulás mindig eredménytelen), hamar leszokik ezekről az eszközökről akarata érvényesítésében. A gyermek önérzetére bármikor lehet számítani, és hiúságánál fogva vissza lehet tartani a helytelen viselkedéstől.

Az Oroszlán gyermek eleven, nagyhangú örökmozgó, ám a látszat ellenére a nagy hang (és sörény) mögött általában sérülékeny lélek lakozik.

A játszótéren mindig elemében van, irányító jellem, gyakran csapatkapitány, aki sosem megy a szomszédba új ötletekért. Gyorsan és könnyen barátkozik, sok barátja van, és jól is érzi magát a közösségben. Jókedvű, beszédes, huncut gyerek, aki természeténél fogva mindenütt “élharcossá” növi ki magát.

Ő az, aki önként jelentkezik az oviban minden feladatra, szívesen szerepel, segít, tanít. Ha valamire nehezen lehet rávenni, akkor a hiúságán keresztül kell megközelíteni. Azt ugyanis nehezen tudja elképzelni, hogy lehet valami, amiben nem ő a tökéletes.  Remek színészi hajlamokkal van megáldva. (Nem véletlen, hogy az előadóművészek közül olyan szép számmal kerülnek ki Oroszlánok.)

Nemcsak a vendégek előtt produkálja magát szívesen, hanem minden olyan helyzetben, amikor valamit el akar érni. Nagyszerűen eljátssza a beteget, ha kényeztetést szeretne, az ártatlant, ha valami rosszat csinált. Ez persze nem azt jelenti, hogy csal. Ő (és a Kos) a legőszintébb jellem valamennyi csillagjegy közül. Nemcsak a saját igazáért harcol, hanem a társaiért is.

Magabiztossága mögött azonban érzékeny lélek rejtőzik, aki nagyon nehezen viseli a gorombaságot vagy a durva kritikát. Képes arra, hogy belássa a hibáit, de nem mindegy, hogy mindezt féltéglaként vágjuk hozzá, vagy sztaniolpapírba csomagolva, kedvesen nyújtjuk át neki. Nehéz meggyőzni, mivel nagyon határozott elképzelése van mindenről és mindenkiről.

Örömét leli minden játékos mulatságban, legyen az tánc, ének vagy zene. Színházban, bábszínházban, cirkuszban, állatkertben egyaránt remekül érzi magát. Boldog, ha a családja és a barátai körében lehet, ezért mindig rendezzünk neki születésnapi zsúrt.

Az iskolában általában fegyelmezett, jó tanuló. Fontos számára, hogy milyennek látják az osztálytársai és a családtagjai, ezért általában szép eredményeket szerez. A kudarctól irtózik, ezért igyekvő, szorgalmas és előrelátó.

betöltés...