A tetovált kiscsaj becsmérelni kezdte az idős nénit, ám a végén szólni se nagyon tudott!

Mi az, Mama, a maga idejében tán még nem volt divat a tetoválás? Most mit kell annyira bámulni??? Az idős hölgy nem jött zavarba, sőt, rögtön válaszolt is a lánynak:

Egyszer az alábbi jelenetnek voltam szemtanúja, azóta is mindig mosolygok, ha eszembe jut:

A buszon egy igen szemrevaló fiatal leányzó ült, telis-tele tetoválással.

A mellette álló idős hölgy figyelmesen nézte a lány nyakán lévő kínai írásjelekből álló tetoválást. Elég rosszul is látott már a néni, szóval tény ami tény, meglehetősen feltűnően szemlélte a csajszit.

Ez fel is tűnt a lánynak, és így szólt a nénihez:

– „Mi az, Mama, a maga idejében tán még nem volt divat a tetoválás? Most mit kell annyira bámulni???”

Az idős hölgy nem jött zavarba, sőt, rögtön válaszolt is a lánynak:

– „Bizony, bizony, sok minden volt az én időmben is. „Például 30 évig éltem Ázsiában, utána pedig kínai nyelvet tanítottam itthon, Magyarországon.”

„Csak azért néztelek annyira, kedveském, mert sehogyan sem tudom megérteni, miért van a nyakadra írva, hogy:

„nem visszafagyasztható”

Erősen kellett harapdálni a számat, hogy ne törjön ki belőlem a röhögés…

Na, ezért érdemes lefordíttatni valakivel a kínai vagy japán írásjeleket, mielőtt magunkra tetováltatunk valamit.

(Képünk illusztráció)

Neked is tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani! 

betöltés...