A férfi látta hogy a kislányt egy idegen férfi megfogja – a kislány csak egy szót mond és a férfi azonnal intézkedik

Szeptember 16.-án valami félelmetes történt az Egyesült Államok Ohio államában. Nazier Elahee este épp kint sétált az utcán, amikor egy gyerekrablásnak volt a szemtanúja, írta a Cincinnati.com.

Első látásra úgy tűnt, hogy egy kb. 37 éves apa próbálta megnyugtatnia a 11 éves kislányt.

De Naizer egy kicsit furcsállta a dolgot, ezért ott maradt a közelben, hogy megtudja, mi lesz ennek a vége. Nagyon jól tette.

Néhány másodperccel később a kislány megfordult, meglátta Naziert és halkan mondott valamit, ami miatt Nazier azonnal intézkedni kezdett.

“Segítség”, ez volt az az egyetlen szó, amit a kislány artikulálva mondott. Többször is megismételte azt, hogy a férfi jól megértse.

Nazier odarohant a férfihoz és megkérdezte, mi a baj. Aztán megkérdezte a kislányt, ismeri-e ezt a férfit és a kislány azonnal megrázta a fejét.

Nazier ezek után megkérdezte a férfit, ismeri-e a kislányt. A férfi erre nemmel válaszolt aztán hozzátette:

-De most szépen hazaviszem őt.

Nazier egyik kezével elkapta a kislányt a másikkal pedig azonnal a rendőrséget hívta.

Az ismeretlen férfi megpróbált elmenekülni de Nazier utána rohant. A megérkező rendőrség néhány perc múlva el is kapta őt egy közeli bolt mellett, csak néhány száz méterig jutott.

Az egész történetnek jó vége lett, Nazier közbelépésének köszönhetően. Igazán szép volt tőle, hogy közbeavatkozott és ha megosztjuk ezt a cikket, másokat is inspirálhatunk arra, hogy segítsenek embertársaikon.

Cincinnati News, FOX19-WXIX TV

betöltés...