Mennyire imádtuk a sorozatot! Így néznek ki ma a Csacska angyal főszereplői

Tinikorunk legnagyobb kedvencéről szinte teljesen el is feledkeztünk, pedig mennyire imádtuk!

Ha azt mondjuk, hogy Csacska angyal, neked is rögtön a tinikorod kezdete jut eszedbe, igaz? Anno hatalmas siker volt a kissé bolondos Florencia története, és szinte nem létezett olyan gyerek, aki ne rajongott volna a sorozatért. Talán még te is emlékszel, mennyire imádtuk a szerelmi szálakat, a zenéket – és nem utolsósorban az összes főszereplőt. Olyannyira, hogy az ikonikus főcímdalt még mindig kívülről fújjuk (persze nagy részét halandzsázva, hiszen nem értettünk spanyolul, de elhittük magunkról, hogy tökéletesen ismerjük a szöveget).

A sztori főszereplője Florencia volt, aki énekesnői karrierről álmodott, és egy házibuliban lépett fel, amikor megismerte Federico családját. Nem sokkal azután, hogy egy elszabadult habgéptől megmenti a kis Thomast, a legidősebb testvér felfogadja őt nevelőnőnek. A lány hamar barátságot köt mindenkivel, leszámítva Malalát és Delfinát, akik alaposan megnehezítik az életét. A ház urába pedig teljesen beleszeret, aki ugyan viszonozza az érzéseit, de egészen az évad végéig nem vallják ez be egymásnak.

Noha főszereplő volt a sztoriban, Federicót mégis kiírták a sorozatból az első évad legvégén, ami nagyban megosztotta a nézőket. Ezt követően az ő szelleme Don Maximo gróf testébe költözött egy időre, aki átvette a helyét a családban. Persze, ahogyan lenni szokott, a sztori vége happy end, hiszen Flor és a gróf egymásba szeretnek, ráadásul hármasikreik születnek.

Oké, így utólag visszatekintve a történetnek nem sok értelme van, de gyerekként ez nekünk fel sem tűnt. Sőt, imádtuk a sztorit! Nézzük csak, mi a helyzet a főszereplőkkel 12 évvel a legutolsó epizód után.

Florencia Bertotti, a sorozat főszereplője

Juan Manuel Gil Navarro, mint Federico

Isabel Macedo, aki a gonosz Delfinát játszotta

Fabio Di Tomaso, azaz Maximo Gróf

Brenda Gandini, aki az unokatestvért, Oliviát alakította.

Graciela Stefani, vagyis Malala

Benjamín Rojas, a szívtipró Franco szerepében

Mariana Espósito, vagyis Roberta

Stéfano De Gregorio, a kis Thomas megtestesítője is felnőtt már.

Nicolas Maiques, vagyis Nico

betöltés...