Ti meritek vállalni ebben a világban, hogy honnan jöttetek?

Én abban világban nőttem fel, ahol ha megmondták a szülők, hogy 19:00 -ra otthon kell lenni a játszótérről (ahová mellesleg az erkélyről óvott anyukám vigyázó tekintete), akkor én bizony otthon voltam, mert mindennek megvolt a maga rendje, helye, ideje. Nem az okos telefonomat nyomkodtam és nem a számítógép előtt ültem és nem lőttem szét fejeket holmi agyloccsantós játékokban. DE igenis játszottam a pajtásaimmal és mocskosan és kipirult arccal mentem haza, boldogan, egészségesen ettem meg a hagymás zsíros kenyeret este 20:00 után is, hiszen rohangáltam előtte eleget, nem számoltam a kalóriákat 8 évesen egyszerűen csak életem és boldog voltam. Én az öreg néne őzikéjén nőttem fel. Nekem még jelentett valamit Arany: Családi köre és igenis az Ablakzsiráfból tanultam olvasni és Anyukám tanított rá a konyhában a téli estéken. Vagy a kertünkben egy petróleumlámpa mellett olvasta fel a hétvégi estéken a legkisebb ugrifülest 🙂 Ha kellett tanultam, ha kellett leckét írtam. Kedvencem volt a betűtésztás leves és imádtam a hurkát és a kolbászt is. Nem szégyelltem sőt egyenesen büszke voltam rá, hogy apám hentes volt, anyám pedig egy titkárnő. De tudjátok mit? Mi volt nekik, ami ma egyre kevesebb embernek van? Munkájuk és tisztességük! Felnéztem rájuk. Nem kerestek milliókat, nem is kellett! Helyette minden nyáron el tudtunk menni nyaralni, mert volt rá pénzünk egyszerű fizetésből. Szerettem mindent… Szerettem élni. Anyukámmal a konyhában tésztát gyúrni, pogácsát szaggatni, először még csak rántottát készíteni majd már kelt tésztákat is. De imádtam, hogy készülhettem nőnek lenni. Ti tudjátok mi az, hogy stafírung? Na mert nekem az is volt. Nekem még gyűjtögetettek. Az ágyneműn keresztül az evőeszközön át a klassz kis piros zsírosbödönig mindent, amit csak lehetett. Igen és hasznát vettem. Annyi szép emlékem van, de a legszebb, ami az enyém és senki nem veheti el, hogy embernek neveltek. Hiszek, bízok és szeretek és büszkén vállalom, hogy egy titkárnő és egy hentes gyermeke vagyok. Ti meritek vállalni ebben a világban, hogy honnan jöttetek?

Brezovszki Natasa

betöltés...