Fura szülések: 4 kisbabának adott életet ugyanabban az évben… és nem négyesikrekről van szó

Négy kisbabának adott életet ugyanabban az évben… ennek ellenére nem négyes ikrekről beszélünk! Egy 30 éves walesi anyuka egy év leforgása alatt négy gyerekének adott életet, de a babák nem ugyanabban az időben születtek.

2015-ig Becky Johnnak egyetlen kislánya volt, a 9 esztendős Kayla. Egy évvel később újra biológiai anyja lett négy gyereknek. Négy gyerek alig 11 hónap alatt. 2015 elején Becky életet adott második gyerekének, Myanak. Úgy az anya, mint a gyerekek apja, Jason Evans szerették volna, ha Myának korban hozzá közel álló testvére lenne, ezért tehát úgy határoztak, hogy még egy gyereket vállalnak. Amikor Mya alig pár hetes volt, az édesanya megtudta, hogy újra terhes. De az első ultrahang alkalmával kiderült, hogy egy helyett három szív dobog a hasában. Beckynek és Johnnak hármas ikrei születnek!

„Néztem a képernyőt és nem jött, hogy higgyem, valóban három szívecske lüktetését látom-e? És valóban három baba volt a szívem alatt… A magzatok természetes úton fogantak, ezért is volt első látásra hihetetlen a dolog.” – mondta.

34 hét terhesség után, Becky életet adott Ryannek, Rayanak és Phoebenek. Az ikrek császármetszéssel születtek 2016 januárjában.

„Az utolsó trimeszterben akkora voltam már, hogy alig tudtam mozogni, így az orvosok idő előtt császármetszést javasoltak, mondván, hogy ha beindul a szülés az veszélyes is lehet számomra.” – mesélte az anyuka a Barcroft Medianak.

A gyerekek épen és egészségesen megszülettek és hat intenzív terápián eltöltött hét után mind hazamehettek. Becky azt nyilatkozta, hogy szoknia kell még a gondolatot, hogy most már öt gyerekes anyuka lett.

„Vásároltunk egy különleges babakocsit, mivel Mya még alig egy éves volt az ikrek születésekor. De nagyon csodálatos, hogy Myának korban hozzá közel álló testvérei vannak!”

Szerinted mennyi az ideális korkülönbség a testvérek között?

betöltés...