Hiába fogyózol, nem tűnik el a tokád? Így szabadulhatsz meg tőle otthon, műtét nélkül

Nincs az a trükk, amit meg ne tennél arcod szépségéért. Szívesen kipróbálsz minden csodaszert. Ha nem félnél annyira és pénztárcád is bírná, talán még kés alá is feküdnél. Csak megszabadulj a tokádtól – legyen az akár leheletnyi. Hogy a ráncokról már ne is beszéljünk.

Mi tagadás, nincs annál szörnyűbb érzés, mint döbbenten a tükörre meredni: Úristen, ez én vagyok?! Nos, hallgass ránk: néhány hét arcgimnasztika, és éveket tagadhatsz le korodból.

Tükör: a kíméletlen

Kozma Andrásné úgy tizenöt évvel ezelőtt éppen a fodrásznál üldögélt. A félhomályban a tükör minden apró ráncot, szarkalábat kiemelt – mint egy kegyetlen időgép, előrevetítette a jövőt. Harmincas évei elején járt akkor, és a látvány mérhetetlenül elszomorította.

Először kozmetikusától kért segítséget, aki semmi jóval nem biztatta: „A lehető legrosszabb a bőrtípusod” – szólt a szigorú ítélet, miután enyhén ráncosodó bőrét hidratáló krémmel kezelte. Ez persze nem vigasz. De milyen a sors, véletlenül a kezébe akadt egy német író könyve, aki valamiféle arcgimnasztikával hitegette szépség után vágyó olvasóit. Nem sokat teketóriázott, még aznap délután kipróbálta a gyakorlatokat.
Ennek már lassan tizenöt éve. Ma már 45 éves, de egy tízest nyugodtan letagadhatna korából.

Tükör: a meglepő

– Két hónap alatt látványos lett az eredmény! Hinni sem akartam a szememnek, magam sem, hát még az ismerőseim… Mit csináltál te magaddal? – kérdezgették. – Mintha kivasaltak volna – mondták.
Az arctorna csak napi tíz-tizenöt perc. Azóta is mindennap csinálom. Gyakorlatilag bárhol elvégezhető. Néha, ha nem látnak, az adóhivatal folyosóján, egy iroda előszobájában vagy a női mosdóban mozgatom át az arcom. Tény, hogy miközben a gyakorlatokat végzem, nem szépségdíjas a látvány. De a kisimuló arc megéri a néhány perces grimaszolást.
Azóta nem csak önmagán, másokon is segít: kezdetben barátnőit avatta a titokba, ma már bárkit megtanít az arcszépítés titkos tanaira.

– Az arcgimnasztika jelentősége úgy négy-öt évente mindig felröppen. Kezdetben mindenki nagyon lelkes, aztán megint elfelejtik az emberek. Kár, mert még a legrosszabb bőrű nőkön is segít. A jól végzett gyakorlatok után enyhe izomlázat is lehet érezni.

Nem csak arcát tornáztatja, alakjára is odafigyel. Általában fiatalabbnak gondolják a koránál. Bizonyítéka is van erre: harmincnyolc volt, amikor az edzőteremben a fiúk szavazással tippeltek-döntöttek koráról. Tíz évvel „rövidítették meg”. Csöppet sem bánta. Igazából nem szégyelli az éveit. Büszke rá, akárcsak 27 éves lányára.

Tükör: az ellenőrző

További szócséplés helyett jöjjenek a gyakorlatok.

Homlokizom-gyakorlat

Tegyél úgy, mintha a hajas fejbőrt izmaiddal szeretnéd előrehúzni. Olyan intenzitással kell végezni, hogy az állkapocs szinte remegjen a megerőltetéstől. Kezdetben persze nem tudod megmozdítani a hajas fejbőrt, de törekedj rá. Eleinte tízszer ismételd a gyakorlatot, később felemelheted húsz-harmincra is. Az új ráncok kialakulását, a régiek elmélyülését akadályozza, ha közben kezeit homlokodra helyezi.

Szemkörnyéksimítás

Kezeid legyenek homlokodon (megakadályozandó a gyakorlat közbeni ráncképződést), próbáld felhúzni felső szemhéjad és szemöldököd. A gyakorlat közben a szemekkel is fölfelé nézz. Ismételd ötször-tízszer.
Mutatóujjad legyen a szem külső, középsőujja a belső sarkában (elkerülendő az új ráncokat). Próbáld erősen összecsukni, szinte összepréselni szemeit. Ismételd ötször-tízszer.

Szájkörnyéki ráncok ellen

Mutatóujjad helyezd a külső szemzugba, hüvelykujjad ajkaid sarkába (megelőzendő a bajuszráncokat). A szád próbáld arcizmaiddal vízszintesen minél széjjelebb húzni, mintha „é” hangot mondanál.

Nyakráncok ellen

Szád húzd széjjel, közben próbáld „megemelni” – minél erősebben – a nyakizmokat.

Toka ellen

Öklöd illeszd az állad alá. Nyomd fölfelé, miközben álladdal próbáld lefelé nyomni az öklöd.

betöltés...