Te tudod mit rejt magában a 11:11? – Mit üzen az Univerzum a számok segítségével?

Találkoztál már olyan feliratokkal, elektronikus kijelzőkkel, ahol például a 11:11, vagy a 03:33 számsor jelent meg? És ez nem egyszer fordult elő, hanem már két-három alkalommal is? Nos, ez nem véletlen, hiszen ilyenkor az Univerzum igyekszik egy üzenetet eljuttatni hozzád, mégpedig azt, hogy miként kerülhetsz összhangba a mindenséggel.

Minden számnak saját rezgése van, a numerológusok éppen ezeket igyekeznek meghatározni, hogy ezáltal képesek legyenek megfejteni, hogy mit is akar üzenni az Univerzum a számok segítségével.

Ha egymás után többször találkozunk ugyanazzal a számsorral, mint például a 333-al, ez már egy nagyon erős üzenetet hordoz magában. A megfigyelések szerint a 333 egy önmagával harmóniában lévő emberre utal, aki nagyfokú kreativitással is rendelkezik.

A 11:11-es számsornak, a numerológusok szerint, figyelmeztető üzenete van, főként, ha gyakran jelenik meg valakinek.

A 111 egy új kezdetre is utalhat. Ennek a számsornak örülni kell, mert azt az üzenetet hordozza magában, hogy az Univerzum támogat mindenben, amit az életedben meg szeretnél valósítani. Arra is utalhat, hogy elérkezett a pillanat, hogy belevágj egy új párkapcsolatba,

A 222-es számsor a szeretet, szerelem és az elfogadás jelképe. Ha meglátod ezt a három számot, akkor hallgass a szívedre, és a legmélyebb érzéseidet is fejezd ki. Bocsáss meg másoknak, tárd ki a szíved a környezeted előtt és tölts megfelelő idő magaddal is.

A 333-as számos az alkotást és az érzelmeket szimbolizálja. Ilyenkor minden lehetőség adott, hogy azokra a dolgokra koncentrálj, amely az elmével, a tudással, a testtel és a lélekkel kapcsolatos. Itt az ideje, hogy kifejezd önmagad, nyisd ki a szíved, engedj be másokat az életedbe.

A 444-es számsor a remény és a személyes vágyak, álmok jelképezője. Ha meglátod ezt a három számot, tudnod kell, hogy jó úton vagy az életben. Elkezdheted előkészíteni az álmaid számára a terepet, és higgyél magadban, hogy meg tudod valósítani a vágyaidat. Ez a számsor ugyanakkor arra is utal, hogy utón van az anyagi támogatás is.

Az 555-ös számsor a változás és az elkülönülés jelképe. Az Univerzum ilyenkor azt üzeni, hogy támogat abban, hogy rálelj a szabadságodra. Nyitnod kell az új lehetőségek fele, amely esetedbe jelenleg az életed legfontosabb teendője.

A 666-os számsor az ego és a félelem rezgésszámát jelenti. Ha ez a három szám gyakran feltűnik előtted, tudnod kell azt, hogy eltávolodtál az Univerzum által kínált szép és bőséges dolgoktól, és olyan helyen tartózkodsz jelenleg, ahol a félelem és a nélkülözés ural mindent. Ettől még nem kell megijedni, inkább tenni kell azért, hogy ezen negatív érzéseket felváltsák a békés, nyugodt, higgadt megnyilvánulások. Hinni kell abban, hogy az életben eljön a béke és a bőség ideje is.

A 777-es számsor az intuíció és az érzelmek jelképe. Hinned kell abban, hogy a megérzéseid, az intuíciód helyesek és a jó útra terelik majd az életedet, akkor is, ha látszólag erre nincs nagy esély. Eljött az idő, hogy bízz magadban, és ne hagyd, hogy mások döntsenek helyetted.

A 888-as számsor a fejlődés és az átváltozás jelképe. Ez arra utal, hogy egy olyan életszakaszon vagy túl, ahol nagyon sok leckét megtanultál, és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttél. A kemény munka végül meghozza gyümölcsét.

A 999-es számsor a tisztaság és a meztelenség jelképe. Elsősorban a gondolataidat kell lecsupaszítsd, hogy végre tisztán láthasd a körülötted történő dolgokat. Ez nagy erőt ad, hiszen ilyenkor minden újra lehet kezdeni, tisztalappal indulni neki egy új életnek, ahol nem lesznek már kötelezettségek.

betöltés...