Pumped Gabo úgy kiizmosodott, hogy még ő maga is megdöbbent. Egyből meg is osztotta Instagramon.

Ma már szinte egész Magyarország ismeri Pumped Gabo nevét.

A fiatal testépítő fiúnak kezdetben az volt minden vágya, hogy felhívja magára a figyelmet, ezért 2012-ben aktívan elkezdett a testépítéssel foglalkozni, hogy megjelenése is dobjon, nem mindennapi stílusán.

A 2015-ös Balaton Sound elektronikus zenei fesztivál óta ismerik többen a nevét, ahol két versenyszámban is a negyedik helyezést sikerült elérnie. Később a UPC felkérte őt reklámarcnak, majd azt tűzte ki célnak, hogy népszerűsítse és ismertté tegye Aziz Shavershian-t, aki szintén testépítéssel foglalkozott, ám 2011-ben egy thaiföldi nyaraláson szívinfarktust kapott és elhunyt.

2015-ben a TV2 csatornán futó “Ezek megőrültek” műsorba meghívták, hogy szerepeljen egy csapatban Gáspár Evelinnel és az Irigy Hónaljmirigy által népszerűvé vált Kabai Lászlóval.

Ezt követően több műsorba is hívták, volt a “Gyertek át!” című műsorban, amit Sebestyén Balázs vezet, illetve láthattuk a “Playback Párbajban” is.

Egyszer szerepelt az “Észbontók” című műsorban, ahol megmutatta, milyen ügyesen tud mellizmot feszíteni, és egyszer bizony saját műsort is kapott az RTL Spike-on, melynek címe Pumpedék 1. évad, illetve Pumpedék – Bikiniszezon! 2. évad. Azóta Gabo újabb célokat tűzött ki maga elé, az egyik, hogy autóversenyző szeretne lenni, a másik pedig, hogy sokkal jobban ki akarja magát gyúrni.

Utóbbi sikerül is neki és bizony kicsattant a boldogságtól, mikor ráállt a mérlegre és meglátta, hány kilót is nyom. Egyébként tudni kell Gaboról, hogy nem igazán szokott ő mérlegre állni, de most valami isteni sugallat folytán mégis rámerészkedett.

Habozás nélkül lefényképezte magát és álomsúlyát, amit mindig is el akart érni, majd feltette Instagramra és a következőket írta hozzá:

A mai nap ráálltam a mérlegre (nem szoktam méregetni, nincs rá szükség) és nagy meglepetésre 90.2 kg-ot mutatott. (190 centi magassághoz) Tényleg nem a súly számít hanem amit az ember a tükörben lát vissza, de mindig is szerettem volna 90 kiló felett lenni ilyen szárazsággal.

Ez életem eddigi legjobb formája, és még csak januárban kezdtem el komolyan venni. Helyes táplálkozással, jó táplálék kiegészítőkkel, erős ambícióval, higgyétek el, lehetséges. Nagyon boldog vagyok nincs megállás, ég a tűz bennem.”

Ti mit gondoltok Gabo új megjelenéséről?

betöltés...