Betegségünk az arcunkon. Ezeket olvashatod le róla!

Nemcsak öröm vagy bánat, ijedtség és meglepettség látszik az arcunkon, hanem ennél lényegesen több érzelem. És még valami. A szervezetünkben lejátszódó folyamatok, betegségek üzenetét is kiolvashatjuk belőle.

 

Az arc és a betegségek közötti összefüggést már régóta tanulmányozzák. Az arc részei (a talphoz hasonlóan) egy-egy testrészek felelnek meg. Ha ismerjük ezek „felrajzolását”, felismerhetjük azokat a jeleket, melyek betegségek kialakulására vagy már konkrét meglévő betegségre figyelmeztetnek.

Többek között a hiánybetegség is tükröződik az arcunkon: a bőr, ráncai, duzzanatai, foltjai, elszíneződése ugyanis azokra a gyenge pontokra figyelmeztetnek, melyeket megfelelő terápiával kezelve betegségeket előzhetünk meg.

Otthoni önvizsgálat

Az önvizsgálat során megvizsgáljuk az arcunkon található szerveinket, amelyek akár konkrét betegségeinkről is árulkodhatnak. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ha felismertük ezeket a tünetekre utaló jeleket, ne kezdjünk öngyógyításba, hanem forduljunk a háziorvosunkhoz.

Szem

Ha szemek körül barna karikák vannak, a máj működésének zavara lehet a háttérben. A máj működését elősegíti az articsóka, a dió, a gyömbér és a kurkuma fogyasztása, valamint a parlagfű tea. A sötét szemug elsősorban a nőknél figyelhető meg, és menstruációs problémára utal

Fül

Ha a fül az arcbőrnél láthatóan fakóbb színű, akkor keringési problémáról lehet szó. Ebben az esetben megfelelő mennyiségben jutass be a szervezetedbe olyan ételeket, zöldségeket és gyümölcsöket, amelyek C- vitamint és vasat tartalmaznak. Ha a füleden a bőr csillogó, az ásványi anyag hiányára utal a szervezetünkben. Fogyassz olajos magvakat, zöldségeket, gyümölcsöket, fehér húsokat.

Orr

Az orrodon lévő piros erezés a magas vérnyomásra utal. Ebben az esetben fogyassz olyan ételeket, amelyeknek magas a kalcium és magnézium tartalma. Ilyenek például a különféle tejtermékek, olajos magvak, a zöldségek közül a brokkoli, zöldbab, szárazbab és a fodroskel.
Ha az orrcsúcsod nem csak akkor piros, amikor éppen hidegről meleg helyre lépsz be, hanem alaphelyzetben is ezt tapasztalod, lehetséges, hogy gyomorhurut áll a háttérben.
A lestyánból készült teával erősítheted a gyomrodat, a köménymag pedig a gyomorproblémák megelőzésére is kiváló fűszer – fogyassz belőle minden étkezés előtt néhányat.

Száj

Ha az ajkad színe az átlagosnál fakóbb, akkor ez utalhat arra, hogy a vérkeringéseddel lehet probléma. A vérkeringés helyes működését elősegítik az olyan gyümölcsök, mint az alma, a fekete áfonya, a csípős ételek, valamint a fahéj és a meleg tea. Ha ajkad repedezett vagy kipirosodott, emésztési probléma állhat fent. Ilyenkor figyel oda a megfelelő mennyiségű víz- és zöldségfogyasztásra. Ha lehet, kerüld a fehér kenyeret, fogyassz helyette teljes kiőrlésű kenyeret.

Nyelv

Ha a nyelved felülete piros, általában arra utal, hogy vérszegény vagy. Ez esetben a étrendedbe iktass több olyan ételt, ami B-vitaminban és vasban gazdag. Ilyen a máj, a hal, a spenót, a mákos sütemények, a legtöbb zöldféle és a tejtermékek. Ha a nyelved középen fehér, valószínűleg nyombélfekélyed van. Ilyenkor igyál kamillából vagy palástfűből készült teát, de a borágófa olaj és az aloe vera is megoldást nyújthat.

betöltés...