11 híres nő, aki bebizonyította, hogy még 40 felett is vállalhatsz gyermeket

Sok ember meglepetésére a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a legjobb, ha 30 és 34 éves korunk között vállalunk gyermeket. Ez az az életkor, amikor a szociális helyzetünk és az egészségük tökéletes egyensúlyban áll. Néhányan azonban továbbmennek, és 35 éves koruk után esnek teherbe.
Összegyűjtöttük azokat a híres nőket, akik a 40-es éveikben lettek anyák.

1. Susan Sarandon

Susan Sarandon-nak 3 gyermeke van, s mindhárman a kései éveiben, 39, 42 és 45 évesen fogantak.
Fiatal korában az orvosok azt mondták, hogy a színésznő meddő, így sokáig nem szedett fogamzásgátlót sem. Ám egyszer csak váratlanul teherbe esett, majd ugyanez történt még kétszer. Susan elmondása szerint öröm volt azt érezni, hogy erősebb a diagnózisnál.
Csak nézz rá a gyönyörű gyermekeire, sőt, Susan is elképesztő 71 évesen.

2. Jennifer Lopez

Jennifer Lopez nem volt olyan szerencsés mint az előbb említett színésznő. Nagyon sokáig szeretett volna gyerekeket, ám a természet nem engedte. Jennifer in vitro megtermékenyítést alkalmazott. Ezzel a módszerrel a testéből kinyertek egy petesejtet, amit a laboratóriumban termékenyítettek meg, majd amikor már látható volt, hogy az embrió megfelelően fejlődik, visszahelyezték a méhébe.
Jennifer első próbálkozása sajnos nem sikerült, ám ma már egy csodálatos ikerpár édesanyja, akik 38 éves korában fogantak meg.

3. Kelly Preston

John Travolta felesége, Kelly Preston 47 éves korában esett teherbe, amit igazi áldásként élt meg. Egy évvel korábban Travolta családja szörnyű tragédián ment keresztül: egyetlen fiúk, Jett meghalt.
„Benjamin adott egy második esélyt a családunknak” – mesélte Kelly a második gyermekük születéséről.

4. Celine Dion

Az énekesnő 33 évesen adott életet első fiának, René-Charles-nak, majd 42 évesen születtek meg ikrei, Eddie és Nilson.
Az énekesnő hatszor próbálkozott in vitro megtermékenyítéssel, mire végre megfogantak az egészséges ikrek. Állítása szerint az in vitro megtermékenyítés érzelmileg igen nehéz, s mindig emlékezned kell rá, milyen szerencsés vagy, hogy anya lehetsz.

5. Halle Berry

A színésznőn egyáltalán nem látszanak az évek, s ez nem csupán a bámulatos megjelenése miatt van. Halle Berry először 41 éves korában lett anyuka, majd nagy meglepetésére 47 évesen megszületett második gyermeke is.
„Úgy gondoltam, ez már a múlt és a klimax szélén állok, így tényleg nagyon váratlanul ért” – mondta Halle a terhességéről.

6. Kim Basinger

Kim Basinger-nek egy lánya van, aki a csodás Ireland nevet kapta. Erre a bámulatos két nőre nézve nehéz elhinni, hogy nem kevesebb mint 41 év korkülönbség van közöttük.
Ireland Baldwin modellként dolgozik, olykor-olykor pedig filmszerepeket is kap. A nagy hasonlóságnak köszönhetően a Grudge Match című filmben ő játszotta Kim karakterének fiatal énjét.

7. Gwen Stefani

Az örök fiatal lázadó Gwen Stefani körülbelül 40 éves volt, amikor fiait, Kingston-t és Zuma-t világra hozta. Majd 44 éves korában ismét anya lett, megszületett Apollo.
Olyan jól néz ki fiai mellett, hogy nehéz elhinni, hogy ő igazából az édesanyjuk.

8. Salma Hayek

Salma elmondása szerint mindig is szeretett volna gyerekeket, ám egészségügyi okok miatt nem lehetett. Végül 41 évesen sikerült teherbe esnie.
Terhessége igen nehéz volt számára, 22 kilogrammot hízott, ám hamar visszanyerte tökéletes alakját. A következőképpen nyilatkozott a terhességről az ő korában: „10 évvel ezelőtt nem tudtam volna megadni a lányomnak mindazt, amit most megtudok. Ő boldog, hogy 40 éves koromban hoztam világra.”

9. Madonna

A popkirálynő 36 éves korában hozta világra első gyermekét, Lourdes-t. Később 41 évesen pedig megfogant fia, Rocco. Sőt, emellett 4 gyermeket adoptál Afrikából.
„A gyermekeim előtt nagyon önző voltam, ám az anyaság teljesen megváltoztatta a viselkedésemet” – mesélte Madonna.

10. Mariah Carey

Mariah Carey 41 éves korában lett anyuka, s ez nem volt igazán egyszerű számára: a terhesség magas vérnyomást és terhességi diabéteszt idézett elő. Mariah ugyan elérte, hogy édesanya legyen, ám sajnos elvált a gyermekei apjától, Nick Cannon-tól.

11. Monica Bellucci

Monica Bellucci fanpage (@bellabelluccifans) által megosztott bejegyzés,


A színésznőt meddőséggel diagnosztizálták, ám nagy meglepetésére 39 évesen teherbe esett.
„A lányom a legjobb dolog az életemben. Sok szerepet játszottam, sok helyen jártam, és most képes vagyok mindent megadni számára, amire csak szüksége van.” – mondta Monica. Deva 13 éves, s már most magasabb, mint édesanyja.

Monica Bellucci (@monica.bellucci.fp) által megosztott bejegyzés,


Monica 45 évesen adott életet második lányának. A színésznő elmondta, hogy rendkívül megijedt, amikor rájött, hogy terhes. Tisztában volt vele, hogy az ő korában egy terhesség akár veszélyes is lehet. Szerencsére Léonie egészséges és minden jól alakult.
„A 9 hónap alatt soha nem hívtam fel az orvost rendellenesség miatt. Persze veszélyes 45 évesen gyermeket vállalni, és nem is bátorítom a nőket, hogy így tegyenek, de az anyaság a legfontosabb szerep az életemben. Ha nem lett volna lehetőségem rá, hogy természetes módon váljak anyává, valószínűleg az in vitro megtermékenyítést választottam volna.” – mesélte a színésznő.

Egyetértünk Monica-val abban, hogy nem a legegyszerűbb 35 felett gyermeket vállalni, ám a dolgok alakulásán nem változtathatunk. Persze a hírességeknek könnyebb, hiszen ők gazdagok. De úgy véljük, mindenki fel tud hozni egy példát, amikor egy átlagos nő akkor esik teherbe, amikor már senki sem gondolta volna, nem igaz?

betöltés...