Kiderült, mi lett Anettkával, a magyar televíziózás egykori botrányhősével

Egy-egy akciója után vele voltak tele a pletykalapok. Jó ideje azonban semmit nem lehetett tudni róla.

Emlékeztek még a Budapest TV-re? Milyen elborult és feledhetetlen pillanatokat adott nekünk? Például arra, amikor a jós félrenyelt egyenes adásban, vagy amikor Anettka a Szerelmi Ügyelet című műsort vezette?

Anettka Nógrád megyei orosz tanárnőből lett első számú botrányhős, akit sokan csak atkának hívtak, és egy pillanatig sem zavarta, hogy áradt felé a gyűlölet-cunami. Sőt, erre épített, és bejött neki – hangzott el róla az RTL Klub riportjában.

Fehér Anett annak idején a magyar média egyik legmegosztóbb szereplője lett. A Budapest TV-ben, a 2009-ben végleg megszűnt kábelcsatornán több műsort is vezetett.

Arról volt híres, hogy bár válogatott szidalmakat és trágárságokat vágtak a fejéhez a betelefonáló nézők egyenes adásban, őt nemigen lehetett kizökkenteni a nyugalmából, illetve arról, hogy melltartóban vagy időnként félmeztelenül vezetett a műsort.

Annak idején lenge bőrszerelésben jelentette be, hogy indul az Európai Parlament képviselőinek választásán. Perlaki László kérésére ő lett az Unió Párt kommunikációs főtanácsadója és listavezetője, ám végül nem sikerült elegendő szavazatot szereznie, így nem jutott be.

Olyan műsorai voltak, mint a Szemforgató, az Altató, 10 perc golyószóró, Exotika, Szerelmi ügyelet, Gáz, Dumakanyar, Forró drót, Gagyi, Elképesztő ébresztő.

Anettka egyik nagyobb akciója a nyilvánosság előtt az volt, amikor kijelentette, hogy űrhajós lesz. Sokat meg is tett ezért, végül Anettka Space Project keretében egy sztratoszféra-repülést siekrült abszolválnia, amelyben a súlytalanság élményét megtapasztalhatta.

Azután egyszer csak eltűnt a nyilvánosság elől.

“Ennek én tudatosan vetettem véget, mert úgy gondoltam, hogy ez ez én életem, és nem biztos, hogy ennek minden szeletét szeretném a nyilvánosság elé tárni”

– mondta a visszavonulásról az RTL Klub Toplista című műsorának.

A visszavonulásának oka két tragédia volt.

VIDEÓ: A teljes riport:

betöltés...