Az utolsó dolog amit a 3 éves Szír kisfiú mondott a halála előtt.

A fenti kép bejárta világot, mert egy üzenetet hordoz. A kép egy Szíriai kisfiúról készült aki sérüléseibe belehalt. Az utolsó dolog, amit a képen látható kisfiú mondott, az volt:

Mindent elmondok Istennek.

Azt hiszem ennek a rövid mondatnak nagyon komoly jelentéssel kellene bírnia egyaránt azoknak akik vallásosak, és azoknak akik nem. A kép a fájdalomról és szenvedésről mesél egy történetet, arról ami most Szíriában tombol. Sokan vannak akik azt szeretnék mondani, hogy mindez azért van, mert Szíria elnöle Nashar al-Assad egy kegyetlen gyilkos. Ami némileg igaz. Mint más kormányok vezetői Ő is háborúba kezdett, és ennek következtében több tízezrek haltak meg, és több, mint egymillió embernek kellett költöznie, akiknek többsége most menekülttáborokban él.

De nem mindig volt ez így. Valójában ez azért van mert az USA Israel és és más országok mint Katar, és Szaúd-Arábia egy titkos, –vagy épp nem titkos– közös háborút vívnak Szíria ellen. Az érdekeket pedig nem nehéz kitalálni, geopolitikai jellegű indíték húzódik meg emögött. Ha Szíriát kiiktatják, akkor az Iráni befolyást a régióban megszüntetik. A helyzet már annyira rosszra fordult, hogy az al-Qaeda már ugyanazon az oldalon harcol mint az USA. Assad pedig az al-Qaeda ellen vív háborút. Ennek a politikai jellegű háborúnak a levét pedig, –ami nem szól másról, mint egy-két hatalom-ittasult vadállat mérhetetlen kapzsiságának és hatalomvágyának a kielégítéséről– a Szír polgárok isszák meg.

worldobserveronline.com alapján SzabadonÉbredők


betöltés...