Konyhafelújításkor ezeket a hibákat kerüld el

Ha lakásfelújítás, abból a konyha biztosan nem maradhat ki. Központi hely ez minden otthonban, a nap folyamán rengeteget tevékenykedünk és persze lazítunk is itt. Ha úgy döntesz, a lakásodnak csak ezt a részét újítod fel, az egész otthonodra kiható változást eszközölsz. Okot pedig biztosan találsz a konyha szépítésére, de a lényeg ebben az esetben is az, hogy okosan csináld, hiszen nem filléres dologról van szó!

Nincsenek konkrét elképzeléseid

Fel szeretnéd újítani, eddig rendben van. De azt is fontos átgondolnod, hogy melyek ennek a legfőbb okai. Unod a régi konyhabútort? Túl kevés a tároló helyed? Nem tudsz hatékonyan dolgozni a konyhában? Vedd sorra az érveidet, és az átalakítás megtervezésekor elsősorban azok megoldására törekedj! Ne hagyd, hogy elkapjon a hév, és belevágj a különböző munkákba, miközben éppen a lényegről feledkezel el.

Felelőtlenül költekezel

A konyha felújítása sohasem olcsó, bárhogyan is ügyeskedsz. Egy felmérés szerint a tulajdonosok lakásuk értékének mintegy 10-15\%-át költik erre a munkálatra. Készíts költségvetést, azaz tudd pontosan, hogy mennyi pénzből gazdálkodhatsz! Ha régi ház konyháját újítod fel, számolj az időközben felmerülő extra költségekkel is, melyek a víz- és villanyvezetékeket, a kőműves munkákat érinthetik.

Az utolsó trendeket követed

A magazinokban látható, legújabb lakberendezési trendek szerint összeállított konyháktól persze tátva marad a szánk. És ha már úgyis itt a felújítás, miért ne lehetne nekünk is egy olyan konyhánk? Lehetne, de sokkal jobban jársz, ha nem másolod le pontról pontra a ma éppen divatos, de holnap már divatjamúlt stílusokat. Törekedj az időtálló, klasszikus megoldások megvalósítására, főként az olyan meghatározó részletek esetében, mint a konyhabútor stílusa.

Házilag barkácsolsz

A konyha felújításának sikere nagyrészt azon múlik, hogy milyen szakemberekre bízod a munkát. A dolog pedig ott kezdődik, hogy ne nevezd ki magad mindenhez értő szakinak, aki majd házi módszerekkel megoldja az adott feladatot vagy problémát. Hidd el, megéri szakembert fogadnod, aki úgy dolgozik, hogy éveken keresztül ne kelljen hozzányúlni majd a konyhádhoz. Ha szeretnéd, hogy minden jól működjön, és használható legyen, bízd a munkát hozzáértőkre.

betöltés...