Asztrológia: Januárban a csillagok állása miatt új irányt vehet az életünk!

2019 első hónapja asztrológiai szempontból igen mozgalmas lesz. Sőt, már el is kezdődött, hiszen január 6-án, az Uránusz bolygó befejezte a Kos jegyében a retrográd mozgást, és így most már minden bolygó előrehaladó mozgást vett fel, és március elejéig úgy is marad.

Emellett azt is meg kell említeni, hogy a 12 bolygó közül 4 a saját jegyében tartózkodik: a Mars a Kos jegyében, a Jupiter a Nyilas jegyében, a Szaturnusz a Bak jegyében és a Neptunusz a Halak jegyében.

Ebben az asztrális kontextusban felerősödnek azok az energiák, amelyek lehetővé teszik a kreativitás, a kezdeményezőkészség, a kitartás szintjének növekedését. Most itt az ideje, hogy bátrak legyünk, elhatározzuk, hogy melyik úton szeretnénk elindulni, és legyünk kitartóak.

Az asztrológusok arra figyelmeztetnek, hogy a következő hetekben figyeljünk különösen oda a gondolatainkra, az érzéseinkre, az álmainkra. Január 21-én Holdfogyatkozásra kerül sor, ami egy rendkívül szerencsés nap lesz, ezt próbáljuk kihasználni.

Január 6. és március 5. között az összes bolygó előrehaladó mozgásba kezd, és ugyanez lesz megfigyelhető március 29. és április 11. között is. Ezen időszakok között a dolgok simán mennek, nem kell akadályokkal számolni, és a pozitív energiaáramlás is optimális lesz.

Ha szeretnénk munkahelyet váltani, akkor itt az idő, hogy megtegyük, állítsuk össze az önéletrajzunkat, és nyújtsuk be oda, ahová jelentkezni szeretnénk. Ha elégedett vagyunk a munkahelyünkkel, akkor vegyünk ki szabadságot és utazzunk el oda, ahol jól fogjuk érezni magunkat, vagy ahová mindig is vágytunk.

A januári asztrológiai események hosszútávon befolyással lehetnek az életünkre. A január 21-i Holdfogyatkozás hatására megoldjuk a megoldatlan problémáinkat, és mindent megteszünk azért, hogy életünkbe bevonzzuk a pozitív dolgokat, a bőséget.

 

betöltés...